Világos Adriana sorra dönti a rekordokat


A vajdasági atléta továbbra is megállíthatatlan

A kishegyesi gerelyhajító április 25-én Splitben a húsvéti mitingen megnyerte a versenyt, de mai ennél is fontosabb, hogy 65,47 méterrel új országos korosztályos rekordot állított, és megközelítette egyéni legjobbját 500gr-os gerellyel, illetve nyolc méterrel vezeti a nemzetközi mezőny idei ranglistáját. Az atléta a következő időszakban Splitben edzőtáborozik majd.

A kemény erőnléti munka után már úgynevezett gyorsító edzésekkel készül Világos Adriana a következő versenyekre. A vajdasági atléta elégedett jelenlegi formájával, annak ellenére, hogy 500 grammos gerelyről nemrégen váltott át 600-as, azaz a felnőttek által használt gerelyre.

„Most úgy érzem, hogy jó formában vagyok. Már kezdtem összebarátkozni a 600-as gerellyel is, amit tavaly vettem fel először és most már úgy érzem, hogy azzal is ki tudom hozni magamból azt a teljesítményt, amit az idei évre terveztem. Tehát én meg vagyok elégedve ezzel a hatvan méteres dobásommal, amit pár hete dobtam.”

Adrianát továbbra is édesanyja, Világos Györgyi edzi. A szakember elmondta, hogy a következő hetekben Splitben edzőtáboroznak, ahol két versenyen is részt vesznek.

„Eredetileg úgy terveztük, hogy 500-as gerelyt fog dobni, de amikor megkaptuk a kiírást a versenyről, akkor kiderült, hogy csak 600-as gerely lesz, de ha csak ez lesz, hát akkor 600-as gerelyt fog dobni. Ez után, mivel már ott leszünk Splitben, akkor U23-as korosztályban indulni fog a dobó Európa kupán. Ez a verseny május 9-én lesz.”

Kishegyesen egyre népszerűbb a gerelyhajítás. A vajdasági településen sok fiatal ragad gerelyt, amelyben vitathatatlanul komoly szerepet játszanak Világos Adriana kiváló eredményei is.

Adrianával a Sporthatároknélkül.hu tavaly exklúziv interjút keszített, mely összefoglalja a kishegyesi tehetség eddigi pályafutását. Az interjút ITT olvashatja el.

forrás: Pannonrtv.com

A rovat legfrissebb hírei