Valter Attiláé a fehér trikó


Magyar kerékpáros először szerzett megkülönböztető trikót háromhetes viadalon!

fotó: nso.hu

Az amerikai Joseph Dombrowski nyerte a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny negyedik szakaszát.

A keddi etapon Valter Attila fantasztikus versenyzéssel hatodikként ért célba, ezzel az összetett ötödik helyére lépett előre, és átvette a legjobb 25 éven aluli versenyzőnek járó fehér trikót. Magyar kerekes háromhetes viadalon még soha sem viselhetett megkülönböztető trikót.

A Piacenza és Sestola közötti 187 kilométer során három kategorizált emelkedő és mintegy 3000 méter szintkülönbség várt a mezőnyre a szakadó esőben. Egy nagy, 25 fős szökevénysor lépett meg a főmezőnytől, amiben a 22 esztendős, tavaly Tour de Hongrie-győztes Valter mellett Dina Márton is ott volt. A csoport hat percnél is nagyobb előnyt épített ki, majd hárman - a belga Quinten Hermans, az észt Rein Taaramäe és a dán Christopher Juul Jensen - a szökevényektől is elszakadtak.
     
Valter Attila végül 44 másodpercet kapott a győztestől és a hatodik helyen ért célba, az összetettben pedig egyperces hátránnyal az ötödik helyről várhatja a folytatást, olyan nagyágyúkat megelőzve, mint Egan Bernal vagy Vincenzo Nibali. Teljesítményével megszerezte a legjobb 25 éven aluli versenyzőnek járó fehér trikót is. Az eddigi legjobb magyar eredmény nem időfutamon - éppen tavaly Valter révén - egy kilencedik hely volt Grand Tour-szakaszon.
    
A végére elfáradó Dina végül 4:07 perces hátránnyal a 44. helyen zárt, összetettben pedig a 88. helyre jött fel.

Eredmények:
4. szakasz: Piacenza-Sestola, 187 km:


1. Joseph Dombrowski (amerikai, UAE) 4:58:38 óra
2. Alessandro De Marchi (olasz, Israel Start-Up Nation) 13 másodperc hátrány
3. Filippo Fiorelli (olasz, Bardiani-CSF-Faizane) 44 mp h.
...6. Valter Attila (Groupama-FDJ) 44 mp h.
...44. Dina Márton (EOLO-Kometa) 4:07 perc h.


Az összetett élcsoportja:

1. De Marchi 13:50:44 óra
2. Dombrowski 22 másodperc hátrány
3. Louis Vervaeke (belga, Alpecin-Fenix) 42 mp h.
...5. Valter 1:00 perc h.
...88. Dina 18:45 p h.


A legjobb 25 éven aluli versenyzők összetettjének élcsoportja:

1. Valter 13:51:44 óra
2. Alekszandr Vlaszov (orosz, Astana) 24 másodperc hátrány
3. Remco Evenepoel (belga, Deceuninck - Quick-Step) 28 mp h.
4. Egan Bernal (kolumbiai, Ineos Grenadiers) 39 mp h.

A 104. Giro d'Italián szerdán a Modena és Cattolica közötti 177 kilométer megtétele vár a mezőnyre, amely 3479,9 kilométert tesz meg, amíg május 30-án célba ér Milánóban.


A rovat legfrissebb hírei