Soproni diadal, tisztes szekszárdi vereség


Így alakult a magyar csapatoknak a női kosárlabda Euroliga ötödik fordulója

fotó: Sopron Basket / facebook

A Sopron Basket hazai pályán legyőzte a favoritok között számon tartott Dinamo Kurszkot kedden a női kosárlabda Euroliga ötödik fordulójában, míg a nyeretlen Szekszárd ugyancsak odahaza sima vereséget szenvedett a szintén orosz, címvédő Jekatyerinburgtól.

Az elmúlt három idényben rendre négyes döntőbe jutott Sopronra az eddigi legnehezebb feladat várt a válogatott szünet miatt előrehozott játéknapon a Novomatic Arénában. A magyar bajnokhoz hasonlóan 3/1-es győzelmi mérlegnél tartó Kurszk ugyanis a teljes mezőny legtöbb pontot dobó csapata 82,8 pontos átlaggal.
    
Ami a két gárda egymás elleni mérlegét illeti, az eddigi nyolc találkozóból csak egyet tudott megnyerni a Sopron. A kilencedik csata 19-0-ás hazai sorozattal indult, a szenzációs rajtból a nyáron a franciákkal Tokióban olimpiai bronzérmes Gabby Williams 9 ponttal vette ki a részét. Vaszilij Karaszev vezetőedző 23-2-nél újra időt kért, de így is 30-9-cel zárult a nyitónegyed. A folytatásban az Euroliga 2017-es bajnoka egy 14-3-as rohammal feljebb zárkózott, így Gáspár Dávidnak is rendeznie kellett a sorokat a házigazdáknál. A 24 pontos előny ezzel együtt a nagyszünetig 7-re olvadt, az oroszok 14 ponttal hozták a második szakaszt.
    
Térfélcsere után tovább csökkent a különbség (48-45), ráadásul a válogatott Határ Bernadett négy személyi hibával a kispadra kényszerült. A gödörből a nemrég érkezett Shey Peddy húzta ki a magyar együttest, aki bedobta negyedik tripláját is, így az utolsó negyednek 62-51-ről vágtak neki a felek. Ebben a zöld-sárgák magabiztosan tartották a különbséget, így remek győzelemmel javították 4/1-re a mérlegüket, és a B csoport élére ugrottak.
    
A soproniak meccsével párhuzamosan a másik euroligás magyar alakulat, a selejtezőből főtáblára jutott Szekszárd - amely elvesztette eddigi négy meccsét - az esélytelenek nyugalmával fogadta a toronymagas favorit, címvédő Jekatyerinburgot. A veretlen uráliak igazolták félelmetes hírnevüket, a magyar csapat 9-8-nál vezetett utoljára, az ellenfél a nagyszünetig 13 ponttal elhúzott. Djokics Zseljko vezetőedző tanítványai remekül tartották magukat a "döntetlenre" kihozott harmadik negyedben, s végül tisztes vereséget szenvedtek, így az újonc tolnaiaknak továbbra is várniuk kell első sikerükre.
    
Az Európa-bajnoki selejtezők miatti szünetet követően a hónap végén a Sopron a török Galatasaray csarnokában, míg a Szekszárd a spanyol Salamanca vendégeként folytatja szereplését.
    
A kontinentális elitsorozat főtábláján két nyolcas csoportban zajlanak a küzdelmek. Az első négy helyezett a negyeddöntőben folytatja, az 5-6. helyezettek pedig az Európa Kupa negyeddöntőjébe kerülnek.

Női Euroliga, 5. forduló:

B csoport:

Sopron Basket-Dinamo Kurszk (orosz) 79-72 (30-9, 11-25, 21-17, 17-21)
A magyar csapat legjobb dobói: Williams 23, Peddy 19, Brooks 13, Határ 10
    
A csoport:
Atomerőmű KSC Szekszárd-Jekatyerinburg (orosz) 67-82 (20-27, 12-18, 20-20, 15-17)
A magyar csapat legjobb dobói: Milic 21, Goree 16, Studer 12

A rovat legfrissebb hírei