Könnyű döntés
Könnyű döntés volt a fejlődése szempontjából a szerződéshosszabbítás a kosárlabdázó Maronka Zsombor számára
fotó: fotó: bb1.hu
A 19 éves játékos, – aki csütörtökön 2027-ig írt alá a spanyol Badalonához – az M4 Sport kosárlabda magazinjában hangsúlyozta: "senki sem gondolta, hogy ötéves hosszabbítást ajánl a klub".
A Naturtex-SZTE-Szedeák neveltje a hatodik szezonját tölti Spanyolországban, és tavaly mutatkozott be az élvonalban.
Maronka - aki novemberben játszotta első mérkőzését a magyar válogatottban, amikor három pontot dobott Kaposváron a franciáknak - kiemelte, hogy nem sokat dilemmázott döntése előtt. Úgy fogalmazott, nem akar nagyon előre tekinteni, hanem évről évre fejlődni és kihozni a legtöbbet az adott idényből.
Tavaly úgy nyilatkozott, hogy ha lesz rá lehetősége, a nyáron jelentkezik az észak-amerikai liga (NBA) játékosbörzéjére, és azt tervezi, hogy az Egyesült Államokban folytatja a pályafutását. Erre kitérve azt mondta: idén nyáron is jelentkezni fog a draftra, és majd meglátja a csapatok visszajelzéseit. Hozzátette, hogy a helyzet ennek kapcsán nem változott, csupán a kivásárlási díja lett más.
Kövess minket facebook-on:
Cimkék: maronka-zsombor, kosárlabda, spanyolország, badalona