Valter Attila a 15. helyen ért célba


A magyar bringás nagyon nehéz napnak könyvelte el a Giro d'Italia hetedik szakaszát

fotó: Valter Attila / facebook

A holland Koen Bouwman hosszú szökés végén, a hajrában nyerte meg a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny hetedik szakaszát, összetettben Juan Pedro López megőrizte a rózsaszín trikót. Valter Attila a 15. helyen ért célba.
    
Pénteken a Diamante és Potenza közötti 196 kilométeres, a szervezők által négycsillagos nehézségűnek ítélt etap várt a mezőnyre, benne négy kategorizált emelkedővel, köztük másodikként az első kategóriás Monte Sirinóval.
    
A szakasz első harmadában több sikertelen szökési kísérlet volt, a mezőny csak későn, 70 kilométer elteltével nyugodott meg, amit kihasználva előbb négyfős szökevényboly alakult ki, amelyhez később még hárman csatlakoztak.
    
Az élcsoportból egész nap Bouwman tűnt a legerősebbnek, három hegyi hajrát, közte a Sirinót is megnyerte, amivel átvette a vezetést a legjobb hegyimenők összetettjében, így szombaton rajta lesz az ottani éllovasnak járó kék trikó.
    
Az utolsó 40 kilométeren a mezőny csak arra figyelt, hogy az összetettben élen álló López megtartsa a rózsaszínű trikót, a szökevények utolérésére nem fordítottak energiát. Ennek következtében a hétfős bolyból négyen - Bouwman mellett csapattársa, a 2017-es Giro-győztes Tom Dumoulin, valamint Davide Formolo (UAE Team Emirates) és Bauke Mollema (Trek-Segafredo) - maradtak elöl, majd nyolc kilométerrel a cél előtt ők is "egymásnak estek".
    
Dumoulint hét kilométerrel a vége előtt sikerült leszakítani a másik három versenyzőnek, a holland bringás azonban az utolsó két kilométerre utolérte riválisait, és remek tempót diktálva felvezette a hajrát Bouwmannak, akinek az utolsó, 350 méter hosszú emelkedőn bemutatott megindulására a többieknek már nem volt válasza. A holland bringás a 2017-es Dauphiné után második profi szakaszgyőzelmét ünnepelhette.
    
Az első négy között három holland zárt, ilyenre még nem volt példa a Giro történetében.
    
A magyarok közül Valter Attila volt a legjobb, aki az összetett esélyesek csoportjával együtt, 2:59 perces hátránnyal a 15. helyen ért célba.
    
"Ha van nehéz nap a bringán, akkor ez az volt! - írta az etap után közösségi oldalán Valter, aki az összetettben 16 helyet előrelépve a 48. helyen áll. - A tegnapi duplázás után egy nyugodt és magabiztos csapat tagjaként vágtam neki ennek az ötórás szakasznak. Mindent megtettem, hogy ott lehessek a szökésben, de a mai naptól ez már nem puszira megy. Szerettem volna minél tovább a mezőnyben maradni, egy kis magabiztosságot gyűjteni, ami nem volt egyszerű, de a lábak sokkal jobbak voltak mint az előző napokban, így összejött. A sprintem is egész jó volt a végén, a 15. hely nem kiugró eredmény, de egy ilyen szakasz végén bizakodásra ad okot.".
    
Fetter Erik és Peák Barnabás a sprinterekkel együtt, 42:53 perces hátránnyal a 125., illetve a 129. helyen zárt, előbbi 43 pozíciót rontva a 108., míg utóbbi hármat visszacsúszva a 133. helyről várja a folytatást.

Eredmények, Giro d'Italia:
7. szakasz, Diamante-Potenza, 196 km:
1. Koen Bouwman (holland, Jumbo-Visma) 5:12:30 óra
2. Bauke Mollema (holland, Trek-Segafredo) 2 másodperc hátrány
3. Davide Formolo (olasz, UAE Team Emirates) azonos idővel
...15. Valter Attila (Groupama-FDJ) 2:59 perc h.
...125. Fetter Erik (EOLO-Kometa) 42:35 p h.
...129. Peák Barnabás (Intermarché-Wanty-Gobert Matériaux) a.i.



Az összetett élcsoportja:
1. Juan Pedro López (spanyol, Trek-Segafredo) 28:39:05 óra

2. Lennard Kämna (német, BORA-hansgrohe) 38 mp h.
3. Rein Taaramäe (észt, Intermarché-Wanty-Gobert Matériaux) 58 mp h.
...48. Valter 15:37 p h.
...108. Fetter 55:22 p h.
...133. Peák 1:09:51 óra h.


Szombaton Nápoly környékén 153 kilométeres etap vár a mezőnyre. A 3445,6 kilométer össztávú viadal - amelynek első három szakaszát Magyarországon rendezték - május 29-én a veronai időfutammal fejeződik be.


A rovat legfrissebb hírei