Közönségtalálkozó Hanga Ádámmal


Alig néhány nappal a szezont követően már a második nyári közönségtalálkozójára készül a Real Madrid spanyol bajnok és Euroliga-ezüstérmes kosárlabdázója

fotó: Hanga Ádám / facebook

A Hangtime elnevezésű rendezvényre július 16-án, szombaton kerül sor a Kosárlabda Miniarénában, a budapesti Városligetben.

"Tavaly egy hirtelen jött ötlet volt, hogy a barátokkal kimenjünk a felújított Városligetbe, s egy gyors Facebook-poszttal kihívtuk az érdeklődőket is" - elevenítette fel a 33 éves játékos. "Egy kicsit még engem is meglepett, hogy több százan megjelentek egy ilyen spontán eseményen, úgyhogy már akkor sejtettük, hogy ezt folytatnunk kellene. Persze nehéz kiszámítani, hogy a szezon mikor ér véget, mert szerencsére az utóbbi években mind a bajnokságban, mind pedig az Euroligában a legvégsőkig játékban voltunk."

Hanga elmesélte, fizikailag és lelkileg is kimerítő szezon van mögötte.

"A csapatunk megélte a legnagyobb magasságokat, és a legdurvább mélységeket is. Csak hogy egy példát ragadjak ki, a bajnokság elődöntője közben szívrohamot kapott Pablo Laso, együttesünk edzője. Ugyanakkor tudtam és éreztem, hogy a magyar szurkolótábor mindvégig mellettem volt, így nem volt kérdés, hogy itthon találkoznom kell velük. Úgy néz ki, az idei nyaralás is egy napos keddre esik majd, amit a Balatonon töltök a családdal" - mondta tréfásan a 201 centis kosaras, aki pénteken a portugálok elleni világbajnoki selejtezőn a helyszínen, kerettagként támogatja a csapatot a Tüskecsarnokban.
    
"A szeptemberi Európa-bajnokságon pedig már vállt vállnak vetve küzdünk a srácokkal Kölnben" - tette hozzá Hanga Ádám.

A rovat legfrissebb hírei