25 éve halt meg Czibor Zoltán - PORTRÉ

fotó: sziakomarom.sk

Az MTVA Sajtóarchívumának portréja:
    
1929. augusztus 23-án született Kaposváron. Apja vasutas volt, a család később Komáromba költözött, ahol két bátyjával a harmadosztályú MÁV Komáromi AC-ben rúgta a labdát, mellette mozdonyvezetőként dolgozott. 1948-ban egy győri mérkőzésen figyelt fel rá Mézes Sándor, az ifjúsági válogatott szövetségi kapitánya, és tíz nap múlva már ifjúsági válogatott volt. 1948 őszén a Ferencvároshoz (a következő évtől ÉDOSZ) került, ahol összeállt a legendás Budai-Kocsis-Deák-Mészáros-Czibor támadósor. A szezon végére bajnok, a következő évben ezüstérmes lett a zöld-fehér csapattal, amelyben 70 bajnoki mérkőzésen 33 gólt szerzett.
    
A kommunista hatalomátvétel után a sportéletet is központosították, megkezdődött a sportegyesületek átszervezése. A néphadsereg "kirakatklubja" a Budapesti Honvéd névre átkeresztelt Kispesti AC lett, amelyet a legkiválóbb játékosokkal erősítettek meg, katonai behívóval ide került a Fradiból Budai és Kocsis is. Czibor inkább a munkásosztály csapatának számító Csepeli Vasashoz igazolt, ahol két évet játszott. Ekkor aztán ő is megkapta a behívót, s hiába próbálkozott azzal, hogy a Bástya néven szereplő (az ÁVH csapatának számító) MTK-ba igazoljon, hatalmi szóval a Honvédhoz került. Kispesten 80 bajnoki mérkőzésen 58 gólt ért el, két bajnoki aranyat és egy ezüstöt szerzett, 1955-ben 20 góljával - holtversenyben Machos Ferenccel - gólkirály lett.
    
A válogatottban 1949. május 8-án az Ausztria elleni 6-1-es győzelemmel mutatkozott be. Az 1950 és 1954 között veretlen Aranycsapat tagjaként 1952-ben olimpiai bajnok lett, rá egy évre megnyerte az Európa Kupát. Szerepelt az évszázad mérkőzésén Londonban, ahol a magyar válogatott 6-3-ra győzte le a hazai pályán addig veretlen angolokat, és ott volt a rendkívüli csalódást okozó 1954-es világbajnokságon is, amikor a válogatott a berni döntőben vereséget szenvedett az NSZK-tól. A címeres mezt 1956. október 14-én, az Ausztria elleni mérkőzésen húzta fel utoljára. Az Aranycsapat balszélsőjeként 43 mérkőzésen 17 gólt szerzett, és csak háromszor hagyta el vesztesen a pályát.
    
A zseniális és öntörvényű, a pályán kívül Bolond becenéven emlegetett Czibor rendkívül gyors és gólveszélyes játékosként gyakran változtatta helyét a pályán, jobb lábával is kitűnően vezette a labdát, összezavarva az ellenfél védelmét. A kiismerhetetlen és ördöngös cselei miatt Rongylábúnak nevezett szélső az 1954-es svájci világbajnokság után összeállított álomválogatottba is bekerült (öt másik magyar játékos mellett).
    
Újabb kutatások szerint az ötvenes években - valószínűleg "vámkihágás", azaz a hatóságok által elnézett, de adott esetben fegyverként használt csempészet miatt - megzsarolták és beszervezték, de semmi érdemlegeset nem jelentett. Ő volt az Aranycsapat egyetlen tagja, aki az 1956-os forradalom idején felvette a kapcsolatot a fegyveres ellenállókkal, s amikor novemberben a Honvéd BEK-mérkőzésre készülő keretével Bécsbe utazott, egyértelmű volt, hogy nem fog hazatérni. A dél-amerikai illegális turné után az AS Romához akart szerződni, de mivel akkoriban Olaszországba nem igazolhatott külföldi játékos és érvénybe lépett a FIFA eltiltása is, ez a terve kútba esett.
    
Kubala László segítségével 1958-tól az FC Barcelona játékosa lett, ahol Kocsissal is együtt játszhatott, akkoriban itt szerepelt Európa talán legjobb csatársora: Kubala, Kocsis, Evaristo, Luis Suarez, Czibor. A katalánokkal 1959-ben és 1960-ban spanyol bajnok, 1959-ben kupagyőztes, 1958-ban és 1960-ban Vásárvárosok Kupája-győztes is lett. 1961-ben bejutottak a BEK-döntőbe, amelyet 3-2-re vesztettek el az Eusebióval felálló Benficával szemben. A két katalán gólt Kocsis és Czibor szerezte, utóbbi egészen káprázatos bombával. Minderről a hazai közönség semmit sem tudhatott, Czibor (és az Aranycsapat többi nyugatra távozott tagjának) nevét leírni nem lehetett és nyilvánosan nem is hangozhatott el. 1961-től egy évet játszott az Espanol csapatában, rövid időre egy svájci együttesnél játékos-edző volt, 1962-ben egyetlen mérkőzés erejéig az Austria Wienben szerepelt, és egy kanadai meccsen is pályára lépett, amikor élménybeszámolón járt a kinn élő magyaroknál.
    
Visszavonulása után Kék Duna néven kávézót nyitott Barcelonában, amelyet fiával vezetett. 1990-ben hazatelepült, Komáromban megalakította anyaegyesülete jogutódját, a Komáromi Football Clubot, amelynek elnöke volt. Focisulit szervezett a gyerekeknek, részt vett az Aranycsapat összejövetelein. 1997. szeptember elsején gyógyíthatatlan betegség következtében hunyt el.
    
1951-ben a Magyar Népköztársaság kiváló, 1954-ben érdemes sportolója lett, 1953-ban Munka érdemrendet kapott. 1989-ben FIFA emlékplakettel, 1993-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével, 1994-ben Pro Urbe Komárom díjjal, 1995-ben a Magyar Olimpiai Bizottság érdemrendjével tüntették ki. 1992-ben a Csepel SC örökös bajnoki címet adományozott neki. 2007-ben Komárom, 2014-ben Budapest posztumusz díszpolgárává választották. Róla nevezték el a komáromi sporttelepet, a helyi Klapka György Múzeumban hagyatékából emlékszoba nyílt, 2011-ben Kaposváron egykori szülőházának falán felavatták emléktábláját. 2015-ben neki ítélték az első Östreicher Emil-díjat. 2017 óta - Tóth II Józseffel közös - bronzszobra áll Csepelen, 2021-ben, a Czibor-emlékév keretében avatták fel egészalakos szobrát a komáromi Városi Sporttelep előtt.
    
A nagyszerű labdarúgóról több könyvet írtak, 2014-ben mutatták be a Magyarok a Barcáért dokumentumfilmet. Czibor ars poeticáját így foglalta össze: "Nem magamnak futballoztam, hanem a magyar közönségnek, a magyar népnek. Hogy a mi zászlónk menjen följebb, mint a másiké, tisztelve ugyanakkor a másodikat és a harmadikat is."