Nincs már esély a továbbjutásra


Franciaországtól is kikaptak a magyarok

fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A magyar férfi kosárlabda-válogatott óriási csatában kikapott a francia csapattól vasárnap az Európa-bajnokság kölni csoportjának a harmadik fordulójában, így továbbra is nyeretlen.
     
Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány együttese csütörtökön mutatkozott be egymás után a második Eb-jén, és 95-85-re kikapott a bosnyákoktól, majd szombaton - a sérült Hanga Ádám nélkül - 103-88-ra alulmaradt a címvédő szlovénokkal szemben. A hátralévő ellenfelek közül a litvánok a negyedik, a franciák az ötödik, a házigazda németek pedig a hatodik helyen álltak a nemzetközi szövetség által előzetesen kiadott Eb-erősorrendben.
    
Ami a vasárnapi ellenfelet illeti, a tavaly harmadik olimpiai ezüstérmüket begyűjtő franciák a nyitányon 76-63-as vereséget szenvedtek a németektől, majd szombaton 77-73-ra verték a litvánokat, főként Evan Fournier 27 pontja révén. Európa egyik legsikeresebb kosarasnemzete kétszer volt bronzérmes világbajnokságokon, míg Eb-n - az 1955-ben győztes magyarokhoz hasonlóan - egyszer, 2013-ban ért a csúcsra, emellett két ezüstöt és hat bronzot is szerzett.
    
A két gárda egymás elleni párharca 1939-ben indult, azóta 13 összecsapásból négyet sikerült megnyerni a magyaroknak. A legutóbbi világbajnoki selejtezőkön az ellenfél 78-54-re nyert Kaposváron, majd júliusban 81-40-re legázolta a meccsre épphogy beesett Ivkovics-legénységet.
    
A kölni csata előtt a magyar szövetség arról adott hírt, hogy Hanga Ádám bemelegít, és ha sérült combja bírja, legalább egy félidőt szeretne játszani. A Lanxess Arenában mintegy 7000 nézőre fogyatkozott az előző két meccs csaknem 15 ezres tömege, és meglepő módon nagyjából ugyanannyi - 3-400 - magyar és francia szurkoló foglalt helyet a tribünökön.
    
Az ellenfél 6-0-lal kezdett, Hanga triplával szépített, aztán a nyitónegyed derekán 5-17 állt a nagyórán úgy, hogy magyar részről csak a Real Madrid klasszisa dobott kosarat. Az Ivkovics-legénység 5-19-nél egy 11-0-ás rohammal felzárkózott, és a második játékrész elején 21-20-ra szépített, Hanga ekkor a mezőny legjobbjaként 12 pontnál tartott.
    
A 32. születésnapját ünneplő Vojvoda Dávid hármasával 29-28-as francia előnyt mutatott az eredményjelző, aztán az időnként ötlettelenül támadó rivális tartotta az 5-6 pontos távolságot. A nagyszünetben 42-39 volt az állás.
    
Térfélcsere után a honosított Mikael Hopkins triplájával sikerült utolérni a franciákat, akik 42-42 után egy 12-0-ás sorozattal újra megléptek. Sikerült hat pontra megint feljönni, de néhány kihagyott támadás következtében 65-50-nél kialakult az addigi legnagyobb különbség.
    
A 67-53-ról induló zárószakaszban a piros-fehérek sorra védekezték ki a rivális akcióit, ám elöl is rendre hiba csúszott a játékba, mígnem Hanga hármasával az utolsó percre két pontra csökkent a hátrány (74-72). Ennél közelebb már nem tudtak ellenfelükhöz kerülni a magyarok, akik azonban az utolsó másodpercig harcban álltak a diadalért az Eb egyik favoritja ellen.    
    
Ivkovics Sztojan elsőként kiemelte, nagyon jó meccsen vannak túl.
    
"Igazi egylabdás mérkőzés volt, ma egyértelműen a maximumot nyújtottuk. Próbálunk tanulni ebből a csatából, és tovább fejlődni."
    
Benke Szilárd szerint a szurkolók buzdítása is nagyban hozzájárult a csapat teljesítményéhez.
    
"Fantasztikus hangulat volt a csarnokban, és jó elmondani, hogy volt esélyünk a győzelemre. Csalódottak vagyunk, de erre a meccsre lehet építeni. A negyedik negyedben megtaláltuk a franciák agresszív védekezésének a megoldását, ez igazi csúcskosárlabda volt" - tette hozzá.
    
A folytatásban a nemzeti csapat kedden 17.15-kor találkozik Litvániával, végül szerdán 20.30-kor zárul a csoportkör a hazaiak ellen. Ezek már tét nélkül meccsek lesznek, mivel a csoport többi eredménye folytán eldőlt, hogy az Ivkovics-csapat két győzelem esetén sem juthat tovább a nyolcaddöntőbe.



A rovat legfrissebb hírei