Litvánia is megverte a magyarokat


A magyar férfi kosárlabda-válogatott sima vereséget szenvedett a litván csapattól kedden az Európa-bajnokság kölni csoportjának a negyedik fordulójában, így továbbra is nyeretlen

fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

 

Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány együttese csütörtökön mutatkozott be egymás utáni a második Eb-jén, és 95-85-re kikapott a bosnyákoktól, szombaton 103-88-ra alulmaradt a címvédő szlovénokkal szemben, majd vasárnap - óriási csata végén - 78-74-es vereséget szenvedett az olimpiai ezüstérmes franciáktól. Ez egyben azt jelentette, hogy a hátralévő két csoportmeccsnek már nem maradt tétje Vojvoda Dávidék számára, mivel biztosan lemaradtak a továbbjutást jelentő első négy helyről, és két győzelemmel sem kerülhettek be a nyolcaddöntőbe.

 

 

A válogatott ráadásul a folytatásban nem számíthatott Hanga Ádámra, a Real Madrid klasszisa ugyanis combsérülést szenvedett, és elutazott klubjához kezelésre.

Ami a keddi ellenfelet illeti, a litvánok szintén három vereséggel álltak, de ők még reménykedhettek a továbbjutásban. Ehhez okvetlenül meg kellett verniük a magyarokat, illetve az is fontos volt nekik, hogy csoport keddi első összecsapásán a franciák legyőzzék a bosnyákokat. Jól tudták ezt a korán kiérkezett litván szurkolók is, akik üdvrivalgással fogadtak minden francia kosarat, mint ahogy a túloldalon a kimaradt bosnyák helyzeteket is. Az olimpiai ezüstérmes gallok végül hozták a papírformát, így életben tartották a litván továbbjutási álmokat.

A balti alakulat ennélfogva éles meccsre készülhetett, és az is némiképp rossz ómen volt a csata előtt, hogy a magyar válogatott éppen Litvániától szenvedte el története legsúlyosabb vereségét: az 1939-es Eb-n az ellenfél 79-15-re nyert Kaunasban. A túloldalon amúgy a magyaroknak ismerős arcok álltak, mivel két hete világbajnoki selejtezőn is találkozott a két csapat, s akkor a litvánok 88-78-ra győztek Szombathelyen.

A rivális tehát annak a tudatában kezdte meg a negyedik fordulós mérkőzést, hogy győzelem esetén marad esélye a berlini folytatásra, vereség esetén viszont - a magyarokkal együtt - csomagolhat a csoportkör után.

Vélhetően a biztos búcsú miatt mintegy 100 főre fogyatkozott a magyar tábor a Lanxess Arenában, miközben a szemközti palánk alatt legalább ezer piros-zöld-sárga szurkoló bíztatta kedvenceit. A Vojvoda vezette magyarok 7-6 után sorozatban 9 pontot kaptak, főként a két NBA-sztár, Jonas Valanciunas (New Orleans Pelicans) és a legendás Arvydas Sabonis fia, Domantas Sabonis (Sacramento Kings) jóvoltából. Ivkovics Sztojan 9-17-nél időt kért, és sikerült felrázni a társaságot, mivel nemsokára 16-20 állt a nagyórán, közben a 37 éves Ferencz Csaba bedobta első pontjait az Eb-n.

A második negyedben Perl Zoltán triplájával egy pontra csökkent a távolság (23-24), a Japánban légióskodó Allen Rosco remek betöréseket mutatott be, és 27-26-nál már a magyarok voltak előrébb. Az öröm azonban nem tartott sokáig, mert két dobott pontra 15-öt kapott a csapat, amit egy egész szektort befedő zászló kifeszítésével ünnepeltek meg a litván szurkolók. A nagyszünetben 33-48 volt az állás.

Térfélcsere után 42-62-nél eldőlni látszott a mérkőzés, a 211 centis Valanciunas - aki vasárnap a litvánok kétszeri hosszabbítás után elveszített németek elleni meccse után görcsöktől kiabálva ment be az öltözőbe - ekkor 21 pontnál tartott. A túloldalon hamarosan a csereemberek kerültek pályára, ennek ellenére nem csökkent a hátrány, az utolsó játékrész 52-75-ről indult. Közben Váradi Benedek ujjsérüléssel a kispadra kényszerült.

A hátralévő időre már nem maradt számottevő izgalom, a rivális magabiztosan őrizte előnyét, és sikerével életben tartotta nyolcaddöntős esélyeit.

 

A négy vereséggel álló magyar csapat szerdán 20.30-tól fejezi be Eb-szereplését a házigazda németek ellen.

Eredmény:
B csoport, 4. forduló: Litvánia-Magyarország 87-64 (22-18, 26-15, 27-19, 12-12)

Pontszerzők: Valanciunas 21 pont, Sabonis 19, Grigonis 15, Jokubaitis 10, Lekavicius 6, Kuzminskas 4, Echodas 4, Giedraitis 4, Brazdeikis 2, Butkevicius 2 illetve Perl 16, Vojvoda 10, Allen 10, Golomán 6, Eilingsfeld 5, Keller 5, Hopkins 4, Benke 2, Ferencz 2, Somogyi 2, Váradi 2

A rovat legfrissebb hírei