Vojvoda Dávid önkéntesen Olaszországban maradt


“Van annyi felelősség bennem, hogy mivel fertőzött helyen vagyok, nem fogok odamenni egy másfél éves gyerek közelébe.”

fotó: NurPhoto / Contributor / GettyImages

Továbbra sem lehet tudni, meddig tart a koronavírus miatt kialakult káosz az olasz sportéletben. Hivatalosan április 3-ig a legtöbb sportesemény zárt stadionokba és sportcsarnokokba kényszerül, vagy egyszerűen meg sem tartják őket.

A magyar válogatott ukránok és szlovénok elleni EB selejtezős győzelmei után Vojvoda Dávid visszatért csapatához az észak-olaszországi Reggio Emiliába, melyből időközben rendkívül fertőzött olasz övezet vált.

Az olasz első osztályú kosárlabda bajnokságra is kihatnak a szigorú óvintézkedések, hiszen már a második hétvégén halasztották el a mérkőzéseket, így Vojvoda Dávid is kényszerpihenőn van, mégsem tért időközben haza, mint válogatottbeli csapattársa, Keller Ákos, aki a napokban hazarepült Szicíliából.

A magyar válogatott játékos a DIGI Sport24 műsorának számolt be a kialakult helyzetről.

Nálunk szerdán az edzések befejeződtek, egészen március 17-ig nem is lesznek foglalkozások. Igazából teljesen felesleges is edzeni, mert a bajnokság csak április 3-án fog remélhetőleg folytatódni. Nagyon sok csapatból az amerikai játékosok elmentek, szerződést bontottak a koronavírus miatt. Nálunk is éppen most jött ki az amerikai játékosokból egy nagyobb feszültség, nem vagyok biztos benne, hogy nem indul-e haza valaki közülük Amerikába, mert mindenki elég stresszes a jelenlegi helyzet miatt”

Vojvoda Dávid számára is embert megpróbáló a jelenlegi helyzet, főleg, hogy távol került a családjától.

„Valamikor jobban bírom ezt az egészet, valamikor rosszabbul. A családdal elég nehezen bírjuk, hogy a szeretteim otthon vannak, én viszont itt vagyok. Ez most elég nehéz helyzet mindannyiunk számára. Van egy gyerkőcünk is, ő hála istennek még nem érzékel ebből semmit. De rendkívül hiányzik a családom. Így utólag nagy szerencse, hogy a válogatott szünet után a feleségem és a gyerekem nem jöttek velem vissza. Egy-két héttel utána jöttek volna, de a helyzet csak rosszabb lett. Az a legnagyobb baj, hogy Olaszországban nem javul a helyzet, két-három naponta csak azt lehet olvasni, hogy a fertőzöttek száma növekszik.”

A magyar válogatott játékos azt is elárulta, miért nem követte honfitársa példáját, és tért haza Magyarországra.

 „Mivel rajtam itt nem csináltak olyan tesztet, hogy fertőzött vagyok-e vagy nem, van annyi felelősség bennem, hogy mivel fertőzött helyen vagyok, nem fogok odamenni egy másfél éves gyerek közelébe. Innen én csak a szüleimhez tudnék hazamenni, és akkor ott egy önkéntes, tíznapos házi karanténban megfigyelném saját magamon, hogy a tünetek nem jönnek-e ki rajtam, és utána kellene visszajönnöm Olaszországba. De inkább úgy döntöttünk a feleségemmel, hogy kint maradok, aztán megvárjuk, hogy mi lesz a helyzet.”


A rovat legfrissebb hírei