„Amerre a labda gurult, arra mentem”

Nyolc éve már az égi pályákon rúgja a labdát Buzánszky Jenő, a legendás Aranycsapat jobbhátvédje, 49-szeres válogatott futballista, a Nemzet Sportolója, aki 2015. január 11-én hunyt el.

Ha az Aranycsapat szóba kerül, a legtöbbeknek az ellenfél védőit őrületbe kergető Puskás, az ördöngösen cselező Czibor, a felhőfejeseiről híres Kocsis, a fontos gólokat szerző Hidegkuti, esetleg a játékot karmesterként szervező Bozsik ugrik be az elsők között.

Pedig a fent felsorolt klasszisokhoz hasonlóan fontos szerepe volt az együttes játékában a gárda egyetlen vidéki alaptagjának, a jobbhátvéd Buzánszky Jenőnek.

A magyar labdarúgó-válogatott tagjai a Magyarország-Ausztria válogatott labdarúgó-mérkőzés előtt a Megyeri úti Dózsa stadionban: a játékvezetők mellett, kezében a csapatzászlóval Puskás Ferenc, mellette balról jobbra Grosics Gyula, Czibor Zoltán, Hidegkuti Nándor, Bozsik József, Buzánszky Jenő, Zakariás József, Lantos Mihály, Börzsei János, Budai II. László és Kocsis Sándor. A mérkőzés végeredménye 1-1

Nemcsak a védekező feladatait oldotta meg kiválóan, a támadásokkal is rendszeresen remek ütemben lépett fel. Az Aranycsapat stílusa meg is követelte ezt, a játékosok akkor egyáltalán nem szokványos módon, korukat megelőzve változtatták pozíciójukat, nem volt ritka, hogy a balszélső Czibor a jobb oldalon bolondította meg a riválisok hátsó alakzatát, Hidegkuti a középpályára visszalépve kérte vagy épp hozta fel a labdát, ahogy a két szélsőhátvéd, a bal szárnyon Lantos, a jobbon pedig Buzánszky is lendületes elfutásokkal és pontos beadásokkal kapcsolódott be az akciókba.

Ezeknél a felfutásoknál Buzánszky nagy hasznát vette gyorsaságának, amit még kisiskolás korában alapozott meg.

„Nagyon szerettem futni, volt néhány iskolatársam, akik szintén szerettek, a futballpálya mellett lévő futópályánál fölvettük a futócipőt, és három-négy ilyen százas versenyt lenyomtunk még iskolakezdés előtt” – emlékezett vissza egy későbbi interjúban.

Középcsatárból lett a dorogi bányászcsapat legendás jobbhátvédje

Az 1925-ös születésű Buzánszky Jenő szülővárosában, Dombóváron, a helyi vasutascsapatban kezdte a labdarúgást, 1946-ban azért igazolt Pécsre, hogy elvégezhesse a vasúti tisztképző tanfolyamot. A PVSK-ban egy szezont töltött, itt játszott először Szabó Petár keze alatt, aki aztán 1947-ben Dorogra is magával vitte, s ugyancsak ő faragott jobbhátvédet az eredetileg középcsatárként szereplő futballistából.

Buzánszky pályafutása végéig hű maradt az évek során többször is nevet váltó dorogi gárdához, amelynek színeiben összesen 274 élvonalbeli mérkőzésen lépett pályára. Ő lett az első játékos, aki bekerült a válogatottba a bányászcsapatból.

Egyetlen vidéki alapembere volt az Aranycsapatnak

A nemzeti együttesben 1950 novemberében, egy bolgárok elleni szófiai meccsen mutatkozott be, összesen 49 alkalommal öltötte magára a címeres mezt. Tagja volt az 1952-es olimpián, Helsinkiben győztes magyar csapatnak, játszott 1953 novemberében az angolok elleni 6-3-on, az évszázad mérkőzésen, ahogy alapembere volt 1954-es svájci világbajnokságon ezüstérmet nyert alakulatnak is: a vb összes mérkőzésén a pályán volt.

Érdekesség, hogy bár hivatalos meccsen csak a Dorog színeiben szerepelt, 1956 decemberében kölcsönjátékosként részt vett a Ferencváros jugoszláviai túráján, négy találkozó erejéig erősítette a zöld-fehéreket.

Edzőként és sportvezetőként is rengeteget tett a magyar futballért

Az aktív játékkal 1960-ban hagyott fel, de a labdarúgástól ezt követően sem szakadt el, a Testnevelési Főiskolán szakedzői diplomát szerzett, 1961-től 1965-ig a Dorogi Bányász trénere volt, 1963-ban 4. helyre kormányozta a csapatot az első osztályban, ami azóta is a klub történetének legjobb eredménye. 1965 és 1967 között az Esztergomi Vasast irányította, aztán két évre visszatért Dorogra, majd 1969 és 1971 között ismét az Esztergomi Vasas kispadjára ült le, edzői pályafutását 1972-ben zárta le a Fősped Szállítóknál. Ezt követően újfent Dorogon vállalt munkát 1972 és 1985 között technikai vezetőként szolgálta szeretett egyesületét.

1985–1993 között a Komáromi, illetve Komárom-Esztergom megyei Labdarúgó-szövetség elnökhelyettese, 1993-97 között elnöke volt a testületnek. 1993-tól kezdve az MLSZ elnökségi tagjaként dolgozott, az utánpótlás-bizottságban elnökhelyettesi posztot töltött be.

Szakmai munkája mellett is sokat tett a futball népszerűsítéséért, valamint az Aranycsapat emlékének ápolásáért: amíg egészsége engedte, járta az országot, sőt, külföldön is gyakran tartott élménybeszámolókat, előadásokat, részt vett különböző jótékonysági rendezvényeken. Az utánpótlás-nevelés elkötelezett támogatójaként alapítója és fővédnöke volt a gyerekek sportolását segítő, eredetileg Ovi-Foci néven létrehozott Ovi-Sport Közhasznú Alapítványnak.

2015. január 11-én, az Aranycsapat klasszikus felállásából utolsóként hunyt el Esztergomban. 2015. január 30-án vettek tőle végső búcsút a budapesti Szent István-bazilikában, majd annak altemplomában helyezték örök nyugalomra csapattársai, Puskás Ferenc, Grosics Gyula és Kocsis Sándor mellé.

Páratlan pályafutását, kiváló sporteredményeit számos kitüntetéssel ismerték el: 1986-ban olimpiai érdemérmet kapott, 1995-ben elnyerte a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, 2001-ben Csík Ferenc-díjjal tüntették ki. 2011-ben Grosics Gyulával együtt a nemzet sportolójává választották, ezt a címet haláláig viselte.

Díszpolgára Dombóvárnak, Dorognak és Farkaslakának, 2010 óta az ő nevét viseli a dorogi stadion, Dombóváron utca és szobor őrzi az emlékét, s Debrecenben is szobrot állítottak tiszteletére.

Forrás: Gombos Krisztián / hirado.hu