Valter Attila és Fetter Erik is szintlépésben bízik


A két magyar kerékpáros nagy reményekkel tekint 2023 elé

Elsősorban egynapos versenyeken indul majd az idény során Valter Attila, a Jumbo-Visma kerékpárosa, aki bízik benne, hogy új csapatában komoly szintet tud lépni

A M1 aktuális csatorna megkeresésére elmondta, hogy gyorsan összeszoktak a csapattársakkal, nagyon átgondolt a felkészülés. Külön kiemelte, hogy az edzésmunkáját illetően a korábbinál több odafigyelést tapasztal, sok visszajelzést kap, nagyon hangsúlyos a kommunikáció.
   
"Nagyon motiváló ugyanolyan bringával menni, amivel nyerték a tavalyi Tourt, de erre könnyen át tudtam állni" - árulta el a 24 éves kerékpáros, a versenyidényre rátérve pedig elmondta, hogy a Gran Camino elnevezésű viadalon kezd a tavalyi Tour de France-győztessel, Jonas Vingegaarddal együtt. Utána főleg egynapos versenyek következnek, a Strade Bianche, a Milánó-San Remo, illetve majd az ardenneki klasszikusok, az Amstel Gold Race, a La Fleche Wallon és Liege-Bastogne-Liege, melyeket még nem próbált.
   
"Ez az a profil, amire jelenleg most jobban készülök. A csapat is azt látja, ezek mennek nekem a legjobban" - tette hozzá.
   
Fetter Erik, az EOLO-Kometa kerekese már másfél hét múlva megkezdi a idényét, Argentínában a San Juan-i körversenyen áll rajthoz. Azután februárban spanyol szakasz következik az almeríai versennyel és Vuelta Murciával, majd márciustól olasz megméretések következnek. A Giro d'Italiára készülő 22 éves bringás a tervek szerint idén részt vesz a Tirréno-Adriaticón, melyen korábban még nem indult.
  
"Szeretnék szintet lépni, közelebb kerülni a világ élvonalához, szeretném, hogy legyenek versenyek, ahol meccsben vagyok velük, akár a győzelemért, akár top ötös helyezésért, akár dobogóért. Én ennek már nagyon örülnék" - fogalmazta meg az idénre vonatkozó célkitűzést.

A rovat legfrissebb hírei