Öt magyarral indul az Európa-bajnokság


Öt magyar versenyző vesz részt a svájci Grenchenben szerdán rajtoló pályakerékpáros Európa-bajnokságon

fotó: Sándor Szalontay facebook

Pataki Ibolya pálya szakágért felelős vezető az MTI-nek elmondta, állóképességi számokban Kercsó-Magos Zsuzsanna (scratch, pontverseny) és Drijver Bertold (pontverseny, egyéni üldözéses verseny, omnium) indul, tőlük a 15. hely környéki eredményekre számít. Mint mondta, a 19 éves Drijver folyamatosan fejlődő eredményei alapján szerepel, fő célja, hogy kiharcolja a világbajnoki indulást.

Csapatsprintben Szabó Norbert, Szalontay Sándor és Csengői Bálint indul, Csengői egy kilométeren és keirinben, Szabó sprintben, míg Szalontay keirinben és sprintben lesz még érdekelt. Utóbbival szemben a legjobb nyolcba kerülés az elvárás sprintben, ehhez a szakágvezető szerint a kvalifikációban a 9.561 másodperces magyar csúcsához közeli, 9.6 másodperc környéki időre lesz szüksége. Az olimpiai kvalifikáció szempontjából fontos pontszerző állomás az Eb, Szalontay negyedszer kísérli meg a kvótaszerzést, ám még nem szerepelt ötkarikás játékokon. Pataki Ibolya meglátása szerint a tavalyi Eb-n megszerzett nyolcadik helye után most van erre a legjobb esélye. Csapatban a 12. helyre várja a magyar triót.

A nemzetközi pályaversenyek rendszeres résztvevői közül Borissza Johanna és Filutás Viktor nem vállalta a kontinensbajnokságot, miután úgy ítélték meg, nincsenek megfelelő formában az Eb-hez - tudatta a szakági felelős.

"Gyors pálya, univerzális forma, amely mezőnyversenyekre is ideális, mert széles és nem annyira nagy a dőlésszöge, emellett jó időfutamra is és sprintszámokra is" - fogalmazott a pálya kapcsán Pataki Ibolya. Grenchenben legutóbb 2021-ben rendeztek kontinensbajnokságot, érdekesség, hogy ebben a velodromban tavaly háromszor döntötték meg az egyórás világcsúcsot: a nőknél egyszer, míg a férfiaknál kétszer.

A rovat legfrissebb hírei