Báder Márton a kosárszövetség új elnöke


Báder Mártont választották a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnöke

fotó: Magyar Nemzet
    
Az MKOSZ budaörsi központjában rendezett keddi tisztújító küldöttgyűlésen az egyedüli jelöltként indult 42 éves ex-játékost egyhangú szavazással, 135 támogató vokssal választották a szövetség vezetőjévé.
    
A 98-szoros válogatott center a szavazás előtt azt mondta a megjelenteknek, fél éve még nem gondolta volna, hogy ilyen lehetőséghez jut.
    
"Tisztában vagyok a felelősséggel, és fontos, hogy bármikor felelősségre vonható elnök legyek. Összetartó csapatot szeretnék, nem zárkózom el a viták elől, de fontos, hogy azok konszenzussal záruljanak. Szalay Ferenccel egyetértünk abban, hogy átmenetre van szükség, ezért négy új tagot javasoltam a tízfős elnökségbe" - jelentette ki Báder Márton.
    
Az új elnök az M1 aktuális csatornának ezen túl elmondta, hogy először teljes egészében meg kell ismernie a szövetséget érintő területeket, ezért a különböző bizottságokkal le fog ülni tárgyalni.
    
"Az elnök feladatai sok részből állnak, minden területet meg kell vizsgálni, de az utánpótlás nyilván kiemelten fontos. Ott a női szakág teljesen rendben van, de a férfi utánpótlás méltatlan helyen van ahhoz képest, amennyit az elmúlt tíz évben foglalkoztunk vele. Az egy olyan dolog, amit meg kell oldani, ami az egyik legfontosabb, de hangsúlyozom, a szövetségi munka nemcsak a férfi szakágból áll, hanem a nőiből is és sok minden másból is - nyilatkozta Báder Márton, aki azt is megjegyezte, hogy nagyon stabil lábakon álló, jó gazdasági helyzetben lévő szövetséget vesz át. - A körülmények nem is lehetnének jobbak és dolgozni, új stratégiát kialakítani ilyen helyzetben sokkal könnyebb, mintha ezekkel is probléma lenne."
    
Az MKOSZ-t eddig irányító Szalay Ferenc két hete jelentette be, hogy nem méreti meg magát a küldöttgyűlésen, és 13 év után leköszön tisztségéről, ezzel együtt mindenben támogatja utódját. A szolnoki polgármester búcsúbeszédében kiemelte, hogy irányításával sikerült békét és rendet teremteni a magyar kosárlabdában.
    
"A vitákat 2010 után már házon belül rendeztük, kifelé pedig egységes gondolatokat fogalmaztunk meg. Ez stabilitást adott a szövetségnek, amely a kezdeti 200 millió után jelenleg már 6,3 milliárd forintból gazdálkodik, és jelenleg 639 milliós tartalékkal rendelkezik. A saját lábunkon állunk, emellett ideköltöztünk a Magyar Kosárlabdázás Házába, megnyitottuk saját múzeumunkat, és felnőtt, valamint korosztályos tornák megrendezésével komoly sportdiplomáciai sikereket értünk el" - sorolta Szalay Ferenc, akit a keddi küldöttgyűlésen az MKOSZ tiszteletbeli elnökének választottak.
    
A szövetség elnökségében maradt Becsky István, Bokor Ákos, Fűzy András, Hajdu Péter, Pukler Gábor és Sántha Gergely, hozzájuk csatlakoztak négyen. Az új tagok között ott van a 127-szeres válogatott Dávid Kornél, az eddigi egyetlen magyar NBA-kosaras, aki jelenleg az NBA-alapszakaszgyőztes Milwaukee Bucks játékosmegfigyelője, továbbá a 110-szeres válogatott Mészáros Zalán, az 52-szeres válogatott Krasovec Péter, valamint Pantl Péter, a MOL-csoport kommunikációs igazgatója.
    
Dávid Kornél az M1-nek elárulta, Báder Márton már korábban jelezte neki, hogy ha elnök lesz, számít a munkájára, és ő örömmel vállalta el a felkérést. Szavai szerint a feladatokat még nem osztották ki az elnökségben, így még nem tudja pontosan, miben számítanak rá.
    
"Az biztos, hogy az elmúlt 15 évben, amióta a Milwaukee Bucksnak dolgozom, rengeteget utazom, rengeteg kapcsolattal rendelkezem, rengeteg dolgot láttam, tapasztaltam, például minden nyáron végigülöm az utánpótlástornákat, mert ez a munkám egyik sarkalatos része. Úgyhogy biztos vagyok benne, hogy nagyon sok mindenben fogok tudni segíteni"
- nyilatkozta Dávid Kornél.
    
Az új elnök, Báder Márton négyszeres magyar bajnok és kupagyőztes, visszavonulásáig szerepelt többek között a Budapest Honvéd, az Albacomp, a szlovén Krka Novo Mesto, a horvát Cibona Zagreb, a spanyol Manresa, a görög Panelliniosz, a cseh Prostejov, az ukrán Himik Juzsnij, a szerb Hemofarm Vrsac és a Szolnoki Olaj csapatában.


A rovat legfrissebb hírei