15 magyarral indul a Tour de Hongrie


Szerdán 15 magyarral rajtol a 44. Tour de Hongrie

fotó: kaposvarmost.hu

A 44. magyar körversenynek 29 nemzet 132 kerékpárosa vághat neki, köztük 15 magyar: a válogatottban hat (Szijártó Zétény, Filutás Viktor, Sidló Dániel, Orosz Bálint, Pápai Ádám, Hrenkó Norbert), az Epronex-Hungary keretében öt (Karl Ádám, Rózsa Balázs, Szarka Gergely, Valent Márk, Árvai Kristóf), a román Sofer-Savini Due csapatában kettő (Lepold Zoltán Antal, Móré-Gosselin Olivier), a cseh ATT Invesmentsben (Dina Márton) és az amerikai Novo Nordiskban (Kusztor Péter) pedig egy-egy.
    
A kétszeres magyar bajnok Filutás Viktor az M4 Sportnak elmondta, az év egyik kiemelt versenye számára a Tour de Hongrie, az pedig, hogy milyen eredményre lehet képes, a szerdai nyitányon derül ki, hiszen betegség után áll rajthoz. Karl Ádám ugyancsak kisebb betegség után várja a szerdai rajtot. Kifejtette: a sík szakaszokon érte dolgozik majd az Epronex-Hungary, a hegyekben pedig a dél-afrikai Byron Muntontól számítanak jó teljesítményre. A sprintbefutókban szerzett tavalyi tapasztalatait felhasználva igyekszik a maximumot nyújtani, hogy ez mire elég, azt előre nem tudta megjósolni, mivel nincs tisztában a formájával - emelte ki az MTI-nek.
    
A 38 esztendős Kusztor Péter hangsúlyozta: a Novo Nordiskban 1-es típusú cukorbeteg kerékpárosok tekernek, szeretnék bebizonyítani, hogy "nem kell megijedni ettől az állapottól" és ezzel együtt is fel tudják venni a versenyt a legjobbakkal.

Eisenkrammer Károly főszervező a mintegy négyszáz néző jelenlétében a keszthelyi Festetics-kastély parkjában megtartott keddi csapatbemutatón kiemelte: mindegyik szakasznak megvan a specialitása, egyiket sem könnyű megnyerni.
    
"A versenyzők jelentik a szintlépést" - utalt arra, hogy a Tour de Hongrie immár a nemzetközi szövetség (UCI) ProSeries-sorozatába tartozik.

A magyar körverseny minden szakaszát teljes hosszában közvetíti az M4 Sport.

A 879 kilométer össztávú 44. Tour de Hongrie programja:


szerda: 1. szakasz, Szentgotthárd-Szentgotthárd, 168 km (821 méter szintemelkedés) 12.30
csütörtök: 2. szakasz, Zalaegerszeg-Keszthely, 175 km (923 m) 12.30
péntek: 3. szakasz, Kaposvár-Pécs, 180 km (2511 m) 12.00
szombat: 4. szakasz, Martonvásár-Dobogókő, 206 km (2646 m) 11.15
vasárnap: 5. szakasz, Budapest, 150 km (224 m) 11.00
    
összes szintemelkedés: 7125 méter


A rovat legfrissebb hírei