Juhász Dorkáék kikaptak a nyitányon


A Minnesota Lynx magyar kosarasa a vereség ellenére is jól teljesített

Juhász Dorka csapata, a Minnesota Lynx 77-66-ra kikapott a vendég Chicago Sky gárdájától az észak-amerikai női kosárlabda-bajnokság (WNBA) szezonnyitó játéknapján, pénteken.

A hazai csapat a négyből három negyedben jobb volt ellenfelénél, a második játékrészt azonban 22-3-ra elvesztette, és ez döntőnek bizonyult.

A 23 éves magyar center csereként 14:48 percet töltött a pályán, ezalatt öt pontot szerzett és leszedett három lepattanót.

„Egyelőre még nem sikerült beszélnünk, mert most még alszik. De úgy gondolom, hogy jól szállt be a mérkőzésbe” - nyilatkozott az M1 aktuális csatornának Patonay Ádám, Juhász Dorka menedzsere. - „A bemutatkozását megelőzte a draft utáni többhetes edzőtábor, ami alatt sikerült bizonyítania azt, amiért őt a játékosbörzén kiválasztották. A játéktudásán túl a munkamorálja, a hozzáállása, a beilleszkedése az idősebb játékosok közé - ez volt a kulcs ahhoz, hogy neki ez sikerülhetett.”

Patonay Ádám azt mondta: Juhásznak könnyen ment a beilleszkedés, ilyen a személyisége, de biztosan segítség volt az is, hogy a csapat húzóembere, Napheesa Collier ugyanarról az egyetemről jött, mint ő, a Connecticutról.

„Ez egy barátságos liga, pozitívan állnak egymáshoz a játékosok, Dorka pedig már játszott együtt profikkal, hiszen az egyetem előtt a Pécs felnőtt csapatában már az Európa-kupában is bemutatkozott.” - tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy Juhász Dorka a válogatott rendelkezésére állhat-e majd a júniusi Európa-bajnokságon, a menedzser a következőt válaszolta:

„Egyelőre még nincs konkrétum. Folyamatos a kommunikáció közte és a válogatott stábja, illetve a szövetség új elnöke, Báder Márton között, meglátjuk.”


A Minnesota Lynx az előszezonban két találkozót vívott.

Előbb 72-69-re felülmúlta a Washington Mystics alakulatát, majd Torontóban - a liga történetének első kanadai meccsén - 82-74-re alulmaradt a mostani rivális Chicagóval szemben.

Juhász mindkét mérkőzésen csapata legjobbja volt lepattanózásban.

A 2011-ben, 2013-ban, 2015-ben és 2017-ben bajnok Minnesota - amely az előző WNBA-évadban 14 győzelemmel és 22 vereséggel a tabella 9. helyén zárt, így lemaradt a rájátszásról - a következő találkozóján, közép-európai idő szerint kedden éjjel az Atlanta Dream együttesét fogadja.

Juhász Dorkát az áprilisi drafton a 16. választással szerezte meg a Minnesota Lynx, ő az ötödik magyar, aki pályára lépett a WNBA-ban.

A rovat legfrissebb hírei