“Nem határon túli magyarok vagyunk, hanem határtalanul Magyarok.”


Amerikában élő szegediek öntenek lelket az itthoniakba a Nélküled című dallal - VIDEÓ

A koronavírus okozta járványnak szerencsére “pozitív” oldalai is vannak, például a jelenlegi helyzet képes egy kicsit összefogni a nemzetet, és a nemzeti öntudatot erősíteni a nehéz időkben. Több ilyen jellegű kampány is útjára indult, köztük nagyon népszerűek a közös éneklések és a zene által való szolidaritás és összetartás.

Ennek szellemében az Amerikában élő magyarok is egy szenzációs kezdeményezéssel éltek, és az Ismerős Arcok híres számával, a Nélküleddel üzentek haza, és küldték bíztatásukat.

A kezdeményezés az Amerikába kivándorolt szegediek közösségének közös műve, akik az Egyesült Államok különböző városaiból énekeltek fel 1-1 részt a teljes dalhoz, ezzel is jelképezve a határon túli magyar diaszpóra erejét és egységességét.

A produkció egyik főszervezője a szegedi rádiós legenda, Patkós Attila, aki a Szeged365.hu-nak elmondta, a kezdeményezésnek két célja volt:

“Egyrészt Lelket önteni egymásba, hiszen most nagyon nehéz időket élnek át az Egyesült Államokban élő magyarok. Eddig legalább ott voltak nekik a “Magyar Bulik”, de a koronavírus okozta helyzetben ezeket is le kellett fújni, és az átkozott vírus most elszakított bennünket egymástól. Másrészről Lelket akartunk önteni az itthoni családtagokba, rokonokba, barátokba, éreztetni velük, hogy többezer kilométerről is gondolnak rájuk a kintiek.”


Íme a DAL melynek fő üzenete: “Nem határon túli magyarok vagyunk, hanem határtalanul Magyarok”:
 

 

A rovat legfrissebb hírei