Focistából 56-os forradalmár, és fordítva

Schmitt Pál államelnök 2011-ben kitüntette Tóth-Zele Józsefet a Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztjének érdemrendjével

Október huszonharmadika van, egyik legfontosabb Nemzeti Ünnepünk, az 1956-os Szabadságharc 67. évfordulója. Ma fejet hajtunk a Pesti Srácok és mindenki előtt, akik részt vállaltak, az életüket vesztették vagy csak kockáztatták a magyar szabadság oltárán. A Sporthatároknélkül.hu szerkesztősége egy korábbi 2020 márciusi cikkével tiszteleg a magyar forradalom emléke előtt, melynek főszereplője Tóth-Zele József egykori forradalmár, akinek a magyar szabadságharcban való részvétele teljesen más irányt adott az életének, és a későbbiekben menekültből híres labdarúgó majd megbecsült edző vált belőle. Íme az ő története...

A magyar labdarúgás mindigis büszkélkedett híres edzőkkel. Talán a 20. század utolsó évtizedeiben már nem annyira, mint a magyar labdarúgás aranykorában, de mégis mindig akadt egy-két híres szakember, aki segítette formálni a futballt.

Tóth-Zele József kétségkívül ezek a szakemberek közé tartozik, melyet önmagában bizonyít a tény, hogy 30 évig dolgozott a Real Madrid kötelékében. José Tothnak, ahogy a spanyolok ismerik, olyan korszakos futballisták kerültek ki a kezei alól, mint Butragueño, Michel, Martín Vásquez vagy Pardeza. Emellett jó barátja volt Puskásnak és Kubalának, és úgy a madridi magyar életben, mint a Real Madrid Puskás Akadémiával való kapcsolatában még mindig aktív szerepet vállal. Thomas Roncéro az AS egyik vezető publicistája így fogalmazta meg a Tóth József szerepét: “Tóth úr akkoriban mindig a második vonalban maradt, nem igazán került a reflektorfénybe, de munkája kétségtelenül hozzájárult ahhoz, hogy a Real Madrid a 20. század legjobb klubja legyen!” (forrás: penemadridista.hu)

Józsi bácsival a Real Madrid – Puskás Akadémia 10. madridi mérkőzésén találkoztam 2020 február végén, majd másnap egy madridi kávézóban egy tányér churro (spanyol finomság) és kávé mellett elmesélte, hogy NBIII-as játékosból hogyan lett 56-os forradalmár, majd 56-os menekültből hogyan lett külföldi futballista és végül megbecsült magyar edző Spanyolországban. 

Hogyan kezdődött a játékos karrierje?

Itt egy hosszabb bevezetőt szeretnék tenni, ami nem csak a fociról fog szólni, de elengedhetetlen része annak, hogy kerek legyen a folytatás.

Füzesabonyban születtem, mindig mondom, hogy számomra ez a világ közepe. A középiskolát Egerben végeztem a Dobó István Gimnáziumban. Kisgyerekkoromtól állandóan futballoztam, majd az Egri Fáklya csapatánál játszottam és nevelkedtem. Nem akartam a középiskola után tovább tanulni, inkább a sportot választottam, és elmentem Hevesre játszani a harmadosztályba. Jól éreztem magam Egerben, de azért mentem Hevesre 1956-ban, mert egyrészt foglalkozásszerűen tudtam futballozni, másrészt munkát is ajánlottak a Járási Tanács sportosztályán, ami teljesen megfelelt volna. Csak amikor odaérkeztem, derült ki, hogy nem tudnak erre a pozícióra felvenni, mert van nálam egy jobb káder. Abban az időben ez így ment. Át akartak küldeni a pénzügyi osztályra ideiglenesen, ami egyáltalán nem tetszett nekem, hiszen nem erről volt szó, és engem egyáltalán nem vonzott a pénzügy. Végül a város és közgazdasági osztálynak kaptam meg a vezetését. Úgy kerültem oda, hogy az egyik mérnököt bebörtönözték, mert egy állami lakás felújításánál három kémény megjavítását írta be egy helyett. Ezért leváltották az elnököt is, mert nem vigyázott a beosztottjára. Így engem neveztek ki a pozícióra, ami őszintén szólva nem tetszett az adott körülmények miatt.


A füzesabonyi ifjúsági csapatban. Tóth-Zele József balról jobbra a nyolcadik a sorban

Ennek az osztálynak egy bizonyos évi költségvetése volt, hogy az állami lakásoknak a tetőszerkezetét javítsuk. Az első napokban jöttek, hogy írjak alá egy fél milliós tételt, mely az évi költségvetésnek a fele volt. Hirtelen megijedtem, hisz előtte került börtönbe a mérnök, leváltották az elnököt hasonló ügyben. Mondtam a járási elnöknek, hogy nem írom alá, nem kockáztatok. Kérdeztem, kiről van szó egyáltalán, hogy egy fél éves költségvetést rászánnak. Mondta, hogy az első párttitkárnak házáról van szó. Kimentem, láttam, hogy nem a tetőről van szó, hanem egy gyönyörű villát építettek. „Szó sem lehet róla”- mondtam. Fiatal és dinamikus lendülettel, kissé naivan felkerestem a pártfőtitkárt, aki amúgy nagyon szerette a focit. Előadtam neki a helyzetet. Sosem felejtem el, velem szemben ült, kinyitotta a fiókját, kivett egy pisztolyt és elém tette az asztalra, majd odament az ablakhoz szótlanul. Egyszer csak berontott minden kopogás és köszönés nélkül a tanácselnök, aki megtudta, hogy ott vagyok.  A párttitkár csak ennyit mondott neki: „beszélj az embereddel!”. Ő ijedtében kezdett meggyőzni, a négyes rendelettel, hogy ha a ház ajtajánál törés van, akkor meg kell javítani az egész szerkezetet, hogy ne szakadjon be a tető. Közben elkezdett kacsintgatni rám, és kérdezte, hogy nem láttam, hogy be volt szakadva az ajtó? Én változatlanul nem vettem a lapot, sőt erősködtem, hogy nem így volt. Továbbra is kacsintgatott, és ismételgette, hogy „József, hát nem láttad?” Mondtam, hogy abban igaza van, hogy a törvénybe bele van foglalva. Közben a pártfőtitkár megfordult az ablaktól, visszatért az asztalhoz, visszatette a pisztolyt a fiókba és megkérdezte mit iszunk.

Sajnos nem volt választásom, hiába nem tetszett a dolog, szemet kellett hunyjak felette. Attól kezdve és sosem mentem a csapattal együtt, amíg a többiek teherautókon és lócákon ülve utaztak, addig engem általában a pártfőtitkár vitt vagy vitetett a saját autójával, hiszen ő is nagy focirajongó volt. Az első napokban még lelkiismeret furdalásom volt emiatt, aztán az emberi gyarlóságnak köszönhetően meggyőztem magam, hogy mivel én vagyok a legjobb játékos, kijár ez nekem. Hevesen én akkoriban amúgy is kitűntem a csapatból, a tenyerükön is hordoztak emiatt, szerettek és megbecsültek a szurkolók.

Pár héten belül 19 évesen az ellenőrzési osztály vezetőjének neveztek ki. Az egész járás és megyében levő tanácselnököket kellett ellenőriznem, a szocialista erkölcsök védelmezése érdekében.

Hogyan került ilyen magas pozícióból az 56-os forradalom tűzvonalába?

Közben beköszöntött az ősz. Mindenfelől azt hallottam, hogy ezek a rohadt csavargók miket művelnek pesten. Nekem soha senkim nem volt párttag, de nyílván a kommunista nevelés bennünk volt pl. az egyenlőségről meg testvériségről. Amikor először hallottam a pesti srácokról, akkor kíváncsi lettem, mégis mi lehet ez az egész. Egy szombati napon felültem a vonatra, gondoltam csak megnézem magamnak, mi történi Pesten. Megérkeztem a keleti pályaudvarra, és ott volt egy csomó fiatalt és teherautót, magyar zászlókkal, nagy sürgés-forgás közepette a pályaudvaron. Egy fiatalember elkezdett kérdezősködni, hogy kinek van teherautóra jogosítványa. Mondtam gyanútlanul, hogy nekem van. Mondták, hogy akkor menjek velük élelmiszerért a forradalmároknak. Egyszer csak a volán mögött találtam magam. Nem is gondolkoztam. Fiatal egyetemista srácoknak voltak mind nem pedig csavargók. Annyi különbséget láttam köztem meg köztük, hogy én nem mentem egyetemre, de nekik is munkás vagy paraszt szüleik lehettek, a rendszerhez közel álló emberek akár, hiszen másképp az egyetemre sem vették volna fel őket akkoriban.


Korabeli fénykép az 56-os forradalomról.
Fotó: hungarytoday.com

Elmentünk a Dunántúlra élelmiszerért, melyet szétosztottunk a forradalmárok közt. Szóltak, hogy másnap megyünk a Jászságba, menjek velük. Így is lett. A visszaúton a repülőtér körül valamelyik emeletről mellbe lőtték a mellettem ülő társamat. Egészen addig nem tudatosodott bennem, miféle kockázattal állunk szemben. A mellettem ülő után engem vett célba. Nagy ijedelemben és rohanásban bejutottunk a Corvinhoz, ahol a gócpontja volt a forradalomnak. Nem gondoltam én arra, hogy biztos a sofőrt célozták, egyszerűen csak vezettem, hogy tudják ellátni a sebesültet. Megálltunk, kértük, hogy jöjjön valaki segíteni. A mozi háta mögött volt egy orvosi rész, letettük a sebesültet, mi pedig kiosztottuk közben az ételt. Pongrácz Gergely volt a vezetője a fiataloknak. Akkor még nem tudtam, hogy pár éven belül együtt fogunk a madridi egyetemre járni. Igazi lelki barátokká váltunk a későbbiekben, egészen addig, hogy az ő lányának az én feleségem lett a keresztanyja.

Bennem hirtelen akkor és ott minden átértékelődött. “Te jó Isten – mondtam magamnak – hát ki vagyok én? Ezek itt az igazi magyar emberek nem én, meg akik közt én Hevesen élek.” Hiába volt bennünk a komcsi nevelés, de senki nem szerette a szovjeteket. Akkor nagyon szégyelltem magam, hogy lefeküdtem a párfőtitkárnak, és elfogadtam, hogy a tenyerükön hordozzanak. Így akaratlanul belecsöppentem ebbe a felismerésbe, hogy nem akarok többet azokhoz az emberekhez tartozni, mert nekem itt a helyem a hősök közt, akik változást akarnak.

Akkor elhatároztam, hogy soha többé én vissza nem térek az előző életembe. Volt az az öt nap, amikor csend volt, csak annyit kértek, hogy ne lépjünk ki a Varsói Szerződésből. Én soha, se azelőtt se azután nem láttam olyan boldog embereket Magyarországon, mint abban az öt napban. Még egyszer akkor visszatértem Hevesre, és kimentem edzeni. Jöttek a csapattársak, és csodálkozva nézték mit keresek ott. Meg is mondták akkor a szemembe, hogy ők azt hitték, én a kommunistákkal vagyok, és mindig, amikor beléptem az öltözőbe, ők elhallgattak, mert féltek tőlem, mint kommunistától és besúgótól. Akkor hasított belém másodjára a felismerés, hogy “te jó ég, én, aki egyszerű munkás és parasztszármazású fiatalember vagyok, hogyan juthattam idáig, hogy ezek a játékostársak nem mertek előttem nyíltan beszélni, nehogy Recskre kerüljenek. Ezek a rohadt komcsik miatt hova jutottam”.

Hogyan alakult az élete a forradalom után? Hogyan került ki külföldre és lett ismét futballista?

Én azóta sem szeretem az amerikaiakat,  mert nem álltak mellénk, és emiatt a szovjetek vérbefolytották a forradalmat. Zsukov három, nap alatt széttépett bennünket. Én hazamentem Füzesabonyba, és elhatároztam, hogy elhagyom az országot, nekem nem kell többet ez a világ. November 23-án, kalandos módon átszöktem Ausztriába, Bécsbe. Nagyon nem szerettem a menekülttáborban lenni. 3-4 hónapig folyamatosan jelentkeztem mindenhová, Argentínába, Ausztráliába stb., hogy minél hamarabb elhagyhassam a tábort. Akkor még egyszer hasznát vettem a teherautó jogosítványomnak. Kaptam egy helyi teherkocsi vállalattól munkát, hogy addig se üljek tétlenül. Pár hónapon belül megjelentek a futball ügynökök a menekülttáborokban. Elkezdtem agyba-főbe edzeni a bécsi Rapidban, mert jött egy ausztráliai magyar, aki egy menekült válogatottat akart létrehozni, hogy Ausztráliába vigye, Hungária néven. Nagyon komolyan edzettem, és sikerült bekerülni abba a 24 fős válogatottba, az Olaszországba menekült világhírű Puskás, Czibor és Kocsis mellé. Mi a többiek Bécsben edzettünk. Közben megtudtuk, hogy a komcsi világ visszaálltával két évre letiltottak minket.


56-os menekült futballisták Bécsben. Tóth-Zele József az álló sorban jobbról balra a második.

Egy szerdai napra volt megbeszélve az indulás. Nagy öröm és izgalom volt. Előtte hétfőn jött az ausztrál és közölte, hogy Puskás aláírt a Real Madridba, Kocsis és Czibor a Barcelonába, mi pedig a nagyok nélkül nem kellünk. Nagy csalódás volt.

Közben más menedzserek is jártak a táborba, én pedig gondolkozás nélkül elfogadtam, hogy Grenoble-ba igazoljak a francia első osztályba. Odakerültem 19 évesen, minden nyelvtudás nélkül. Nagyon komolyan edzettem, a füvet is megettem, csak kerüljek a kezdőbe. Három hónap múlva meg is történt, középpályásként játszottam, és a pályán egyszer csak észrevettem, hogy nem igazán akarnak nekem passzolni. Megmérgelődtem, elkaptam egy labdát a mi térfelünkön, átcseleztem magam az ellenfél tizenhatosáig, ott lepasszoltam és gólt született belőle. Ezzel kivívtam magamnak a tiszteletet, és helyem lett a csapatban. Pár hónap után már szóltak is, hogy “José, fel kéne venni a francia állampolgárságot”. Olyan jónak tartottak, hogy szerettek volna a válogatottba is elvinni. A második évem végén a párizsi Red Star elvitt egy három eves szerződéssel. 

Nem sok idő telt el, és Franciaországból Spanyolországba jött. Hogyan alakult a váltás?

Ez engem is különleges meglepetésként ért. Ilku Péter és Csóka József barátaim, akik az ifjúsági válogatott tagjai voltak, szintén kimenekültek a forradalom után, és ők az Atletico Madridnál helyezkedtek el. Péter egy rendkívüli tehetség volt. Dorogi születésű, a bátyja is focista volt, csak kapus. Az első évben már a legjobb játékos volt az Atleticonál, amikor Puskás Öcsi még csak a kispadon ült a Real Madridnál. Szerencsétlenségére egy autóbalesetben össze-vissza törte magát, és kettétört a karrierje. Amikor látták, hogy nem fog tudni visszatérni a pályára, az Atletico vezetősége megkérdezte tőle, hogy nem e tud egy hasonló kaliberű játékost, akivel pótolni tudnák. Azt mondta: “Menjetek el Párizsba, és keressétek meg Tóth Jóskát”. Így kerültem én Péternek köszönhetően az Atletico Madridhoz 1959-ben.

Nem volt egyszerű a beilleszkedés, főleg, hogy nem beszéltem spanyolul. Közben egy hónap után megismertem a feleségemet, én beszéltem franciául, ő megtanult franciául, közben én megtanultam spanyolul. A spanyolok tíz évig úgy nevezik a párokat, hogy vőlegény és menyasszony.  Kitartottunk egymás mellett, közben megtanult magyarul is, majd 10 év után 1969-ben elvettem, és született három gyönyörű gyermekünk, Piroska, Árpi és Ferenc-Jóska.

Sajnos az én bokám volt a gyenge pontom, már Franciaországban előjöttek a problémák, de a franciák azt mondták, hogy bármi áron, hétvégén mindig játszani kell, mégha nem is edzettem hét közben. Ezért mindig szurkálták és injekciózták a bokámat. Sajnos tapasztalatlan és tudatlan voltam, ezért mivel szurkálták a bokámat, a csont elkezdett nőni, és elvesztette a rugalmasságát, és a jobb bokám érzéketlenné kezdett válni. Az Atleticonál ezt rögtön észrevették, és figyelmeztettek, hogyha hat hónapon belül nem javul, akkor fel fogják bontani a szerződésemet. Sajnos így is lett, hat hónap játék után abba kellett hagyjam a profi pályafutásom.

Mivel akkor már megismertem a feleségemet, itt ragadtam Madridban. Szegény Édesanyám fiatalkorom óta mindig kérdezte, hogy mit dolgozok, mondtam, hogy futballozok. Mivel ő ezt nem vette komolyan, mindig arra intett, hogyha nem dolgozom, akkor legalább tanuljak. Így is lett, jó gyerekként megfogadtam a tanácsát. Tizenöt évig voltam egyetemista. Grenoble-ban beiratkoztam hidromérnökire, utána Párizsban váltottam, mert nem szerettem a matematikát és beiratkoztam biológiára. Madridban pedig beiratkoztam a közgazdasági egyetem politikai szakára. Ott találkoztam újra több év után Pongrácz Gergellyel. A spanyolok nem fogadtak be akkoriban menekülteket, mert nagyon szegény ország voltak, de adtak ösztöndíjakat. Én is igényeltem az ösztöndíjat, és az egyetemi város bentlakásában laktam egy ideig, ahol csak közép európai menekültek voltak. Volt idő, amikor 10-15 magyar fiatal tanult Madridban. Sajnos, akik befejezték, mind elmentek, összesen ketten maradtunk.


A forradalom 50. évfordulóján, szülővárosában, Füzesabonyban tüntették ki Tóth Zele József labdarúgó-edzőt.

Cikkünk folytatását, melyben Tóth-Zele József a Real Madridnál töltött 30 évéről, Puskásról, Kubaláról, illetve a magyar és a spanyol foci jelenlegi helyzetéről beszélt ITT olvashatja: