A jövő elkezdődött!


Világbajnokság szövetségi szemmel - Gyulai Miklós értékel

Sokféleképpen lehet mérleget vonni a budapesti világbajnokság kapcsán- gazdasági mutatókat figyelve, szurkolói érdeklődést tekintve, médiamegjelenéseket számolgatva, nemzetközi reakciókat hallgatva, és persze sportszakmailag értékelve. Ez utóbbi elsősorban a Magyar Atlétikai Szövetség tiszte és az egyik legfontosabb feladata. Amire most vállalkozunk, az egy gyorsértékelés, Gyulai Miklós elnökkel. Ezek az első benyomások is nagyon fontosak, mert ilyenkor még frissek az élmények, az ember a saját bőrén érzi, hogy mi hogyan sikerült.  Úgyhogy jöjjön egy „lihegős” interjú, de most nem versenyzői, hanem sportvezetői szemmel.

 A világbajnokság csúcspontot, de nem végcélt jelentett a magyar atlétikában. Ha egy folyamat részeként tekintjük ezt az eseményt, akkor hová helyezzük a sportág fejlesztésében?

Tény és való, hogy ha számot kell vetni az elmúlt több mint 10 évről, akkor mindazok, akik eddig a magyar atlétikában tették a dolgukat, büszkék lehetnek. A szövetség szakmailag nem csak a vb-ig gondolkodott, nekünk a jelent és a jövőt is tervezni és építeni kell. 14 éve választottak meg a szövetség élére és mivel én látom, hogy akár a saját versenyzői időszakomban, vagy előtte hol állt a magyar atlétika a világban, nos, felelősséggel tudom mondani, hogy egyértelműen előre léptünk és ezt a vb is megmutatta. Szeretném ezt megköszönni mindenkinek, akinek része volt benne. A fejlesztésben egyértelmű, hogy sokat segített ez a vb, előtte 2004-ben fedett pályás világbajnokságot rendeztünk, 1998-ban pedig Európa-bajnokságot, évek óta a világ legjobb egynapos versenyei között tartják számon a Gyulai Memorial-t is, de ez a mostani vb a csúcsa mindezeknek. Ugyanis ez a verseny kellett ahhoz, mindenki képbe kerüljön az atlétikával kapcsolatban, az emberek között járva megtapasztaltam, hogy a szurkolók tudták és értették, hogy mit látnak, beleértve a magyarok szereplését is. Mi pedig most kaptunk egy pontos képet arról, hogy hol tartunk és hogy hová szeretnénk eljutni, és ehhez meg is van a potenciál a sportágban.

A Kiemelt Atléta Program milyen szerepet játszott a sportolók felkészülésében, eredményeiben?

Hangsúlyozni kell, hogy a Zsivotzky Gyula Program nélkül ez a vb nem így sikerült volna. Nem lett volna ekkora csapatunk – a 63 versenyző, akik közül 32-en kvalifikáltak volna bárhol rendezik az eseményt, minden idők legtöbbje, és noha rendezőként voltak plusz lehetőségeink, érdemtelenül senki sem került be a válogatottba, amit az is bizonyít, hogy a Nemzetközi Atlétikai Szövetség minden versenyzőnket elfogadta. És a program és a vb azt is megmutatta, hogy ha egyszerre tudunk azonos célokért küzdeni, az megsokszorozza az erőnket.

 Hogyan sikerült a több szálon futó szervezésben részt venni?


Egy világbajnokság megpályázása, előkészítése, lebonyolítása a szövetség nélkül nem megy. Erre a vb-re is a szövetség pályázott a kormány támogatásával miután 2017-ben érkezett egy felvetés, hogy esélye lenne az országnak a rendezésre. Örök hálával tartozom mindenkinek, akinek a köze volt az ötlet kipattanásától a megvalósításig, mert végig éreztük az állami segítő szándékot és ez még nagyobb elszántságot, lendületet adott nekünk. A 2018. december 4-én megszületett döntés, amely nekünk adta a vb-t, nem jöhetett volna létre a magyar atlétika hagyományai és korábbi sportdiplomatái nélkül, gondolok itt Sztankovics Szilárdra, dr. Sir Józsefre, vagy édesapámra, Gyulai Istvánra, aki először tanácstagként, később a Nemzetközi Szövetség főtitkáraként sokat tett azért, hogy megbecsült helyünk volt ebben a világban. Tudták, hogy kik vagyunk és megvolt irántunk a bizalom, annak ellenére, hogy amikor ezt elkezdtük még nem volt stadionunk. De a Nemzetközi Szövetség vállalta ezt a „kockázatot”, mert ismert minket és látta a magyar kormány eltökéltségét. És ne feledjük, hogy közben átéltünk egy koronavírus járványt, kaptunk politikai támadásokat, kitört egy háború, melynek következményeit ma is érzékeljük, de mindezt együtt sikerült leküzdeni. És kialakult egy kiállás az országért, a vb-ért, akár a sportvezetésben, de a politikában és a közvéleményben is, ami még inkább megerősített abban, hogy jó ebben a közegben és közösségért dolgozni. A sport eszköz is, - a végén mindenki megértette, hogy mi a jelentősége ennek a vb-nek, amely így összefogással jött létre és amely a MASZ sikere is, mert általa jobb helyzetbe került a sportág.

Mit jelenthet ez a vb az utánpótlásnevelésben?


Az elmúlt években nemzetközi szinten egyre jobb utánpótlás eredményeket értünk el, az idei utánpótlás világversenyeken majd két tucat érmet szereztünk, amely egy szervezett munkának, egyebek mellett a folyton megújuló Kölyökből Atléta Programnak, illetve a 2022-ben elindított egyéni management programunknak, a Talent Programnak is köszönhető. Ez is kellett ahhoz, hogy sportszakmailag is komolyan értékelhető legyen számunkra ez a vb. A munkát folytatni kell, mert nem mondhatjuk azoknak a fiataloknak, akik rátették erre az életüket, hogy vége a vb-nek, menjetek amerre láttok, őket nem hagyhatjuk cserben. Jövőre Eb lesz, olimpia lesz, utána világbajnokság Tokióban, mi pedig a 2028-as los angelesi olimpiáig nem állhatunk meg. A mostani fiataloknak a 2026-os Eb-től kezdve 2028-ig jöhet a csúcsformája, és vélhetően azok is velünk lesznek még, Halász Bence, Kozák Luca például, akik most vitték a prímet – szóval az egy nagyon eredményes időszak lehet, ha megvannak az anyagi eszközök, megvan a tudásfejlesztés és a befektetett munka. Az edzőképzésre nagy hangsúlyt kell fektetnünk például, ez is az egyik fejlesztési tervünk.

 Mit szólsz a magyar szurkolókhoz? Nagyszerű volt látni, mennyien követték a versenyeket.

Az idei évben életre hívott atlétikai szurkolói klub fantasztikusan működött, le a kalappal az emberek előtt. Kiderült például, hogy sokan szerettek volna olyan mezeket, amelyekben a magyar versenyzők indultak, korábban ezt nem gondoltuk volna, így most gondoskodnunk kell erről is- de ez egy örömteli feladat. Zseniális volt, amit láttam a Lupa-szigeten is, ahol a szurkolói klub aktivitásai a vb alatt működtek, vagy a különböző helyeken az emberek nemcsak érdeklődtek a sportág, hanem kipróbálták és meg is értették azt- csodálatos volt ezt látni.

Már a médiában is felröppent egy magyarországi Gyémánt Liga verseny gondolata. Mit szólsz ehhez?

Az egyértelműen kiderült, hogy a magyar atlétika fejlődéséhez szükség van nemzetközi versenyrendszerbe tartozó eseményekre, amelyek segítik a versenyzőket. Bizonyítottuk az elmúlt években, hogy fontos a jelenlegi bronz- és gold versenyeink megrendezése, mindent elkövetünk annak érdekében, hogy ezek megmaradjanak és célunk egy Gyémánt Liga verseny megrendezése - hozzáteszem, hogy szakmailag az Atlétikai Magyar Nagydíj eléri ezt a szintet. Nyilván erről kell beszélni, egyeztetni, és ezzel kapcsolatban az az érdekünk, hogy ezek a versenyek elsősorban a magyar atléták felkészülését, fejlődését szolgálják. A lényeg, hogy szükség van ilyen viadalokra.

Személy szerint mi volt a legnagyobb élményed a világbajnokságon?

Az egész. De ha egy dolgot kell mondanom, akkor az, hogy a szurkolói zónában a nagy hőségben is sorba álltak az emberek, hogy kipróbálják magukat például egy maratoni sebességre beállított pályán és így megtapasztalták, milyen irgalmatlanul kemény is ez. Vagy amikor beültem a nézőtéren gyerekek közé, ahol azt láttam, hogy az egyik kisfiú azt mondta a másiknak: ”Nézd, mekkorát ugrott az a versenyző!”, mire jött a válasz: „Én is fogok ekkorát ugrani!”- szóval jó esély van rá, hogy sokan ki fogják próbálni az atlétikát. Szerencsére van több mint 170 klubunk, a magyar kormánynak köszönhetően sosem látott mértékű sportlétesítmény fejlesztések történtek, tehát ezek a lelkes fiatalok jó eséllyel találhatnak helyet maguknak. És szerintem ez az egyik legfontosabb hozadéka ennek a világbajnokságnak. Még egyszer szeretném megköszönni a MASZ munkatársainak, a magyar kormánynak, a szervezőbizottságnak, mindenkinek a segítségét, mert csak így együtt érhettük el és élhettük át a csodát- ezt a nagyszerű, színvonalas és jó magyar eredményeket hozó világbajnokságot.

forrás: atlétika.hu

A rovat legfrissebb hírei