Emelt fővel
Bölöni László az utolsó percig buzdította az aláírókat, és végül meglett az egymillió aláírás
fotó: firstorderhistorians.com
Komoly munkának és társadalmi összefogásnak köszönhetően csütörtökön, fél nappal a megadott határidő lejárta előtt elérte az egymilliós támogatottságot a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kezdeményezése, amelynek célja, hogy a gazdasági lemaradás megszüntetését szolgáló EU-s kohéziós források elosztásánál a régiók nemzeti jellegzetességeire is legyenek tekintettel. Vagyis, hogy az uniós tagállamok őshonos nemzeti kisebbségei gyakorlatilag önállóan, a kormányokat kihagyva pályázhassanak uniós támogatásokra. Mindemellett a kezdeményezés nyilvánvalóan része a Székelyföld autonómiájáért folytatott küzdelemnek is.
A határidő lejárta előtti utolsó órákban ismét Bölöni László labdarúgóedzővel beszélgetett Pesty László, az SZNT európai polgári kezdeményezésére indított aláírásgyűjtés kampányfőnöke skypos videóinterjúban. A marosvásárhelyi származású futball legenda, aki az ügy mellé állt, ismét arra kért mindenkit, főleg a fiatalokat, hogy az utolsó száz méter utolsó méterein se adják fel, tegyenek meg mindent a siker érdekében, hiszen még, ha vesztünk is, jobb emelt fővel elhagyni a pályát egy 1-0-s vereség esetén, mintsem hogy megszégyenítő vereség legyen a vége. “Nekünk kell az egymillió aláírás, hogy büszkék lehessünk. Ha vesztünk is, emelt fővel tegyük, hiszen mindent megtettünk a sikerért, és mertünk álmodni”.
A videós beszélgetés során Bölöni egyfajta „nyílt levélben” fogalmazta meg gondolatait a székelyek kezdeményezésével kapcsolatosan. Szintén futballpéldával élve Johan Cruyffot idézte, aki azt mondta, hogy jó nyerni, de a legfontosabb, hogy mindig az elsők közt legyél. Ezért pedig mindent meg kell tenni.
Bölöni arra is felhívta a figyelmet, hogy egyesek a székelyföldieket belpolitikai harcban eszközként használják fel felelőtlenül, és övön aluli módszerekkel. Emiatt is speciális pillanatnak nevezve a mostanit, amikor megnyugtató hallani, hogy Egyetlen magyar sincs egyedül, de hogy ez így legyen, hogy valóban egyetlen magyar se maradjon egyedül, ezért most tenni kell.
Szerencsére tettünk is, és közös erővel meglett az egymillió aláírás. Az aláírásgyűjtés lezárása után kicsivel több mint 1 millió elektronikus és 210 ezer papír alapú aláírás gyűlt össze. Egyelőre viszont sajnos még mindig nem érvényes az aláírásgyűjtés, hiszen csak az első feltétel teljesült, az 1 milliós szám, viszont a leadott aláírásoknak az ennek az EU egynegyedéből, vagyis 7 országból kellett volna összegyűlnie, és eddig egyedül Magyarországon, Szlovákiában és Romániában lépte át az aláírók száma a népességarányos nemzeti küszöböt.
A Székely Nemzeti Tanács továbbra is bizakodó, és reménykedik abban, hogy az EU a koronavírus járvány okozta leállás miatt meghosszabbítja a leadás dátumát, és pótolni tudják a hiányzó aláírásokat.
Mindentől függetlenül az elmúlt hetekben a magyar nép ismét megmutatta, hogy képes összefogni, és sikerre vinni a határon túl élő magyarok ügyét, és Bölöni szavaival élve, ha végül el is veszítjük a mérkőzést, de legalább emelt fővel hagyhatjuk el a pályát!
Íme a Bölöni Lászlóval készült videóinterjú: