Miklós Ricsi már alig várja, hogy volán mögé ülhessen


A fiatal tehetség autója a kényszerszünet alatt teljes szervizen ment keresztül

fotó: Miklós Ricsi / facebook

A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnökségének döntése alapján május utolsó hétvégéjén már lehet országos bajnoki versenyt rendezni Magyarországon autósportban.

A testület korábban úgy határozott, hogy május 31-ig tartja érvényben a versenyrendezésre vonatkozó tiltást, ugyanakkor a hétfőn országos szinten életbe lépett enyhítő intézkedések nyomán ezt a határidőt két nappal, május 29-ig rövidítette le. Oláh Gyárfás, az MNASZ elnöke az MTI-nek azt mondta, május utolsó hétvégéjén a gokart szakág országos bajnoki fordulójával indul újra az autósport-élet Magyarországon, ezt követően pedig már a többi szakágban is lesz lehetőség a versenyek megrendezésére.

Ennek megfelelően a Drift versenyek is indulnak. A Sporthatároknélkül.hu megkereste székely Miklós Ricsit, Magyarország legfiatalabb Drift versenyzőjét, aki már szintén nagyon várja, hogy megpörgesse BMW-jének a kerekeit.

“Szerencsére újra indulni látszik az autósport. A hétvégén már megkezdődnek a hivatalos edzések, és hamarosan folytatódik a versenyszezon. A kényszerszünetet is megpróbáltuk kihasználni, az autó át esett egy nagy szervizen. A komplett motor revízión esett át. Apró darabokra lett szedve és minden ki lett cserélve, amit gyengének vagy kopottnak találtunk. Kicsit talán erősebb lesz az autó, de a cél az, hogy Ricsi műszaki gondok nélkül autózhasson a továbbiakban is. Még lesz egy programozás rajta, és holnap derül majd ki, hogy elkészül-e az autó a hétvégi első edzésre.” – mondta oldalunknak Ricsi édesapja, Miklós Tibor.

A Magyar Gyorsulási Szövetség tervei szerint az Drifting Országos Street Bajnokság június 13-án folytatódik. Ricsi a 25 versenyző közül jelenleg a 11. helyről várja a következő versenyt.

A rovat legfrissebb hírei