“Kötelességük a döntőig menetelni”


Hanga Ádám leginkább a sérülésektől fél a folytatás után

fotó: Hanga Ádám / facebook

Hanga Ádám, az éllovas Barcelonát erősítő magyar kosaras azt mondta, hogy kötelességük a döntőig menetelni a spanyol bajnokságban, amelyet a koronavírus-járvány miatt szakítottak félbe, és a kényszerszünet után június második felében fejeznek be.
Az első osztály klubjai április végén állapodtak meg abban, hogy a 23 forduló után március elején felfüggesztett pontvadászatot csak a tabella első 12 együttese folytatja minitorna formájában június 17. és 30. között, Valenciában. Két hatos csoportban vívnak körmérkőzéseket, majd az első két-két együttes jut tovább az elődöntőbe, ennek győztesei pedig a fináléba.

Hanga a klubja honlapjának adott interjúban kitért rá: örül, hogy folytatódnak a küzdelmek, állapota rendben, de vannak félelmei is: "Jól érzem magam, megpróbáltam egészségesen táplálkozni a kényszerszünet alatt is. Fizikailag jól vagyok, inkább mentálisan nehezebb a visszaállás, de el kell jutnunk a döntőbe" - fogalmazott. Aggodalma a leginkább amiatt van,  hogy a hosszú kihagyást követően mennyire sikerül elkerülniük a sérüléseket.

"Harmincegy éves vagyok, ismerem a testem, és tudom, hogy két hónapos szünet után nehéz lesz csúcsszinten teljesíteni. Azt mondhatom, hogy jobban félünk a sérülésektől, mint a fertőzéstől. Nem ideális ilyen módon játszani, de el kell fogadnunk ezt az új helyzetet" - nyilatkozott Hanga Ádám.


 

A rovat legfrissebb hírei