Harkaiék karnyújtásnyira a döntőtől


A Swarco Raiders Tirol fantasztikus támadójátékkal karnyújtásnyira van a Bundesliga 2 döntőtől

Az alapszakasz győztes Wörthersee Piraten csapata fogadta Klagenfurtban az innsbrucki Swarco Raiders Tirol együttesét az osztrák Bundesliga 2 elődöntőjének első mérkőzésén. Az innsbrucki csapat felborította ismét a papírformát, míg az alapszakaszban két alkalommal vereséget szenvedtek a Wörthersee Piratentől, most szombaton idegenben magabiztos győzelmet arattak és előnybe kerültek a döntőért való küzdelemben. A topolyai születésű Harkai Hunort kérdeztük a múlt hétvégi bravúrról és a további várakozásokról.

Gratulálok a jó kezdéshez az elődöntőben, hogyan értékeled a mérkőzést, illetve mi volt a siker kulcsa?

Minden játékosnak fontos a győzelem és a jó teljesítmény, mint egy visszajelzés arról, hogy amit csinálunk az helyes és egyre jobban hisznek a taktikai követelményekben. Hétről-hétre minden játékos jobban odafigyel a részletekre, jelentősen kevesebb hibával játszunk és egyre karakteresebben állunk hozzá a mérkőzésekhez. A Wörthersee Piraten csapatát nem sikerült legyőznünk az alapszakaszban, most ez sikerült és a két győzelmig tartó párharcot szombaton hazai pályán fejezhetjük be. Az ellenfél a Bundesliga 2 második legveszélyesebb csapata, támadásban 84.58 pontot átlagolnak mérkőzésenként, hasonlóan készültünk ellenük, mint az alapszakaszban is, de a célunk nyilvánvaló volt, ha idegenben nyerni akarunk legalább 80 pontot dobnunk kell ellenük.



Fantasztikusan kezdtünk, 28 pontot szórtunk az első negyedben, 6/7-es hárompontos mutató mellett. A lett Edgars Kaufmanis egyik legjobb mérkőzését játszotta a szezonban, az első percekben zsinórban három triplát értékesített, míg a legújabb igazolásunk Steven Kaltenbrunner volt eredményes betörésekből és az ő vezérletükkel megadtuk a jó alaphangot már az elején. Megjegyezném, hogy a játékvezetés színvonala kiváló volt, csak a saját játékunkkal foglalkoztunk, míg az ellenfél 2 technikai faultot is összeszedett reklamálásért. Az ellenfélnél Sliškovićnak korán meggyűltek a problémái a személyi hibákkal, aki később az utolsó negyedben el is hagyta a játékteret, mivel kipontozódott. A kulcs mégis a jó támadójáték volt, mivel improvizációt sikerült csökkentenünk, így a szezonban először fordult elő, hogy az első negyedben csak 1 eladott labdánk volt, a félidőben pedig összesen mindössze három. Ismét kitűnt csapatkapitányunk Thomas Pirchner dupla-duplás teljesítményével, 16 pont mellett szintén 16 lepattanót gyűjtött, Petar Nemčec egy hajszállal maradt le a dupla-dupláról, mivel 14 pont mellett 9 lepattanót szedett, Edgars Kaufmanis 26, Steven Kaltenbrunner 10, Mansata Cisse 9, Tim-Joel Deschner 8, Marko Obradović 3, Dennis Acheampong pedig 1 pontot jegyzett. Az ellenfélnél az amerikai Shawn L. Ray ismét bizonyította játéktudását, 34 pontjával kitűnt a mezőnyből.

Jelenleg előnyben vagytok a rájátszás elődöntőjében, még egy győzelem és bent vagytok a döntőben, nagy-e a nyomás rajtatok?


Rögtön a mérkőzés után megbeszéltük, hogy nem foglalkozunk az 1:0-ás vezetéssel, mivel a negyeddöntőben a hazai mérkőzést elrontottuk és két vendég győzelemmel jutottunk tovább Bécsben. Nyomást szeretnénk gyakorolni az ellenfélre, nagyon idegesen játszottak és valószínűleg Innsbruckban is parázs mérkőzés várható. Kulcsfontosságú lesz megint az eladott labdák száma, ha ezt 10 körül tudjuk tartani a mérkőzésen, akkor jó esélyünk lesz a második győzelemre. A szezon legtöbb nézőjét várom szombaton, nyomást nem gyakorol ránk senki, de a hétvégén kiakarjuk vívni a döntőben való részvételt. A Swarco Raiders Tirol egyeduralkodó amerikai fociban Ausztriában, nekik most kezdődik a szezon, jó a kapcsolat köztük és a kosárlabdázók között, ők biztos a jó hangulat egyik kezdeményezői lesznek szurkolóként majd az elődöntő második mérkőzésén, mivel testi adottságaikkal és hangjukkal kifognak tűnni a tömegben. Innsbruck városa már jó ideje várja a bajnoki döntőt, 2 éve nagy esély volt rá, most megcsináljuk!

Hogy alakult az elődöntő másik párharca? Lesz-e tiroli döntő a Pirlo Kufstein Towers-szel, a volt csapatod ellen?

A Mistelbach Mustangs kiemelkedik a bajnokságból, ráadásul a pályaelőnyt is élvezik. A Pirlo Kufstein Towersnek nehéz dolga lesz, az első mérkőzésen idegenben 91:59-es vereséget szenvedtek. Rendezniük kell a soraikat és kiderül hazai pályán tudnak-e fordítani a Mistelbach csapata ellen.

Ebben a szezonban a kadett csapattal is foglalkoztál, hogy fejeződött az U16-osoknak a szezon?

Nehezen indult, mivel gyorsabban kellett velük haladnom, mint ami megszokott, plusz nem voltak hozzászokva a magasabb fokú fegyelemhez és precizitáshoz. Erőltetett menetben kezdtünk, mivel az U16-os Szuper Ligába szerettünk volna játszani, de a selejteznünk kellett érte.


A Swarco Raiders Tirol kadett csapata a Regionális Döntő megnyerése után

A selejtező pár hét múlva kezdetét is vette, ahogy elkezdtem velük dolgozni, tehát sok idő nem állt rendelkezésünkre felkészülni. Nagy nehezen Bécsben sikerült 2 győzelmet aratnunk, valamint Innsbruckban és bejutottunk az U16-os Szuper Ligába. Itt az első fordulóban idegenben meglepetést okoztunk Klagenfurtban a KOS Celovec ellen és egy olyan légkör alakult ki a négy zsinórbeli győzelemnek, kemény edzéseknek és a folyamatos team buildingeknek köszönhetően, hogy akár bárkit képesek vagyunk legyőzni. A bajokság felén listavezetők is voltunk, végül a 4. helyen zártunk, ami kiváló eredmény, mivel jelentősen tapasztaltabb és nagyobb minőségi rotációval rendelkező csapatokkal vettük fel a versenyt. Egy-két mérkőzésen teljes csapattal tudtunk volna kiállni, vagy jobban koncentrálunk az első-két helyen végzünk. A játékosoknak mondtam az eredménytől fontosabb, hogy mekkorát fejlődtek technikailag és taktikailag, ezzel pedig jó lépést tettek a felnőtt kosárlabda felé. Három játékosunk is bekerült az osztrák kadett válogatott bő keretébe ennek bizonyítékaként: Timo Peer, Kester Bijor és Samuel Lamprecht. Az U16-os Szuperligában ugyan egy győzelem híján lemaradtunk a dobogóról, azonban a Regionális Kadett Ligában is szerepeltünk, és most vasárnap a döntőben sikerült jobbnak bizonyulnunk a Pirlo Kufstein Towers ellen.

fotók: Harkai Hunor magánarchívuma

A rovat legfrissebb hírei