Magyar szakaszgyőzelem az osztrák körversenyen
Feldhoffer Bálint a szakaszgyőztes, az idei Giro d’Italián második Isaac del Toróéval azonos idővel ért célba az osztrák országúti kerékpáros körverseny második szakaszán.
Fotó: bringasport.hu
A magyar szövetség (MKSZ) honlapjának beszámolója alapján csütörtökön a Bischofshofen és St. Johann Alpendorf közötti 142,1 kilométert kellett teljesíteniük a bringásoknak, a távot 2166 méter szintemelkedés nehezítette. Az etap egy 2,4 kilométeres, 6,9 kilométer átlagmeredekségű emelkedővel zárult, ezen az UAE Emirates–XRG 21 éves mexikói kerékpárosa, Del Toro bizonyult a leggyorsabbnak, aki májusban emlékezetes körülmények között lett második a Girón azok után, hogy 11 napon át vezette a versenyt.
A Team United Shippinget erősítő 19 esztendős Feldhoffer – aki hetedik lett a Tour de Hongrie-n és legjobb magyar versenyzőként kiérdemelte a fehér trikót -, Del Toróéval azonos idővel a 13. helyen ért célba. Csapattársa, Fetter Erik a következő, tíz másodperc hátránnyal beérkező csoporttal jött meg és 29. lett.
A verseny érdekessége, hogy a korábban a gyorsaságimotoros-világbajnokság királykategóriájában, a MotoGP-ben három futamgyőzelmet arató spanyol Aleix Espargaró ott van a mezőnyben a Lidl-Trek tartalékcsapatának kerékpárosaként. A hónap végén 36. születésnapját ünneplő Espargaró kevesebb mint két hete még a Honda pilótájaként versenyzett Assenben a Holland Nagydíjon, most pedig már túl van második profi versenynapján kerékpárosként.
Kövess minket facebook-on:
Cimkék: feldhoffer-bálint, kerékpár, team-united-shipping