Veres Roland újabb lépcsőfokot tett meg a profik útján


Veres Roland egyhangú pontozással legyőzte az amerikai Bacillo Monterrosót, így második profi ökölvívó-mérkőzését is megnyerte

fotó: Halker-KiralyTeam / facebook

Az ötszörös kick-box-világbajnok, ökölvívásban Európa-bajnoki bronzérmes magyar sportoló november 22-én Miamiban villámgyors sikerrel debütált a profik között, miután az első menetben kiütötte az amerikai John Taylort.

Kiváló teljesítményének köszönhetően gyorsan újabb lehetőséget kapott, méghozzá egy a novemberinél rangosabb gálán, melynek Miami ikonikus szállodája, a Hard Rock Hotel adott otthont.

Veres a vasárnapi gála első párjában csapott össze Monterrosóval (1 győzelem, 15 vereség), akivel szemben végig nagy fölényben volt. "Jól éreztem magam a ringben, de néhány taktikai elemet még ki kell javítanom" - idézte a Magyar Kick-Box Szövetség közleménye Verest, aki azt is elmondta, hogy minden menetben sikerült szép kombinációkat ütnie és egyértelműen uralta a meccset.

"Több alkalommal is megingott az ellenfelem, de nagy szíve volt és végigbírta a meccset. Egyhangú pontozással győztem, mind a négy menetet minden pontozónál megnyertem. Megyek tovább, kijavítom a hibákat és szokom ezt a légkört, hogy több ezer ember előtt bokszolok, mint itt, a Hard Rockban élő DJ-vel és élő zenekarral."

A rovat legfrissebb hírei