Végre megkezdődik a Hungaroring fejlesztése


Gyulay Zsolt szerint szeptemberben elkezdődhet a négy éve várt tervezési folyamat

fotó: turizmus.hu

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint nagyjából szeptember környékén elindulhat a mogyoródi Forma-1-es pálya főépületének átépítésére, vagy újjáépítésére vonatkozó tervezési folyamat.

A létesítményt üzemeltető cég vezetője a jövő hétvégén zárt kapuk mögött sorra kerülő Magyar Nagydíj csütörtöki sajtóreggelijén azt mondta, "évek óta kínos, hogy megígérjük, hogy lesz fejlesztés", de a nemzetközi szövetség (FIA) és a Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media türelmes volt ebben a kérdésben.

"A héten megtörtént az áttörés, a mai, vagy a holnapi Magyar Közlönyben megjelenik az a kormányhatározat, amely egyrészt tartalmazza, hogy 2027-ig érvényes a szerződésünk és erre kormánygarancia van, valamint azt, hogy elkezdődhet a tervezési folyamat" - nyilatkozott Gyulay Zsolt. Jelezte, a tavaly kapott jelentés szerint a Hungaroring főépülete, a boxok és a versenyirányítási központ állapota már nem felel meg a nemzetközi elvárásoknak.

"Statikai vizsgálat zajlik abban a kérdésben, hogy a főépületet átépíteni, vagy újjáépíteni érdemes, de van rá esély, hogy teljesen le kell bontani és egy újat felhúzni a helyére" - mondta az elnök-vezérigazgató. Hozzátette, hogy tervben van a boxutca mögött elhelyezkedő, úgynevezett paddock területének kibővítése, így a Forma-1 idején a csapatok mobilépületei, a motorhome-ok is nagyobb helyet kapnak, valamint a boxokat is bővítik.

"Azt gondolom, hogy szeptemberben elindulhat a tervezési folyamat, úgyhogy valószínű, hogy nemcsak MotoGP-pálya épül Magyarországon, mert a 2027-ig érvényben lévő szerződésünk értelmében nekünk is nagyon fontos, hogy meg tudjuk tartani az F1-es futamot" - mondta Gyulay Zsolt.

Az elnök-vezérigazgató kijelentette, az elmúlt 10 évben a magyar állam, mint tulajdonos, "nagyon komoly segítséget" nyújtott abból a szempontból, hogy a Hungaroring meg tudjon maradni, és otthont adhasson a Magyar Nagydíjnak évről évre.

A rovat legfrissebb hírei