Viszonzott barátság
Most a magyar szurkolókon volt a sor, hogy megmutassák mit tudnak.
fotó: veszprém handball team / facebook
Szurkolásban és a testvéri gesztusokban sem maradtunk adósuk a lengyel Vive Kielce kézilabda csapatának és szurkolóinak.
November elején a Bajnokok Ligájában a Veszprém csapata Kielcébe látogatott. A mérkőzés kezdetekor a két csapat játékosait egy hatalmas élőkép várta, mely beterítette az egész arénát, majd egy óriás molinót is kifeszítettek, "Isten áldja Lengyelországot és a magyar testvéreinket!" felirattal, mellyel a két nép történelmi barátságáról akartak megemlékezni, és egyben megerősíteni azt.
A két csapat vasárnap találkozott ismét a Bajnokok ligája visszavágóján a Veszprém arénában, ahol a magyar szurkolók szintén kitettek magukért, és egy kétnyelvű “EZERÉVES BARÁTSÁG” molinóval fogadták a vendégeket, majd szintén előkerült a közös zászló a “Lengyel Magyar két jó barát” felirattal.
A szoros mérkőzést végül a Veszprém nyerte 28-24 arányban.

fotó: veszprém handball team / facebook
A lengyel szurkolókról szóló cikkünket itt nézheti meg: