Erdély

A határátkelőnél zárták karanténba a szatmáriak légiósát


Az erőnléti szakember szerint idő kell, amíg a játékosok ismét formába lendülnek.

Lassan három hete játszotta utolsó mérkőzését a Szatmárnémeti VSK női kosárlabdacsapata. Ezt követően az országos szakszövetség felfüggesztette a bajnokságot a koronavírus terjedése miatt. Hogy meddig, azt senki nem tudja. A hivatalos verzió szerint addig, amíg az országban szükségállapot van. Ilyen körülmények közepette azt se lehet tudni, mi lesz a 2019-es szezonnal. Mint ahogy azt sem, mikor láthatjuk ismét a pályán a VSK-át.

Ami biztos, a csapat légiósai mindannyian hazautaztak és némi késéssel követte őket Mauro Procaccini. Az olasz szakvezető családja a koronavírus által szabályosan megbénított Olaszországban tartózkodott a krízishelyzet kialakulása óta, az 59 éves szakember pedig érthetően aggódott miattuk, alig várta, hogy ő is hazatérhessen.

Nem ment azonban mindenki számára zökkenőmentesen a hazatérés, a szerb Maja Miljkovicsot ugyanis az országhatárnál karanténba zárták…

Hogy hogyan tovább, arról senki nem tud semmilyen bizonyosat. Ami biztos, a lányok otthon vannak és edzésben tartják magukat – ahogy csak tudják. „Aki kér, annak adok személyes edzéstervet. Többen is jártak le hozzám edzeni a bajnokság felfüggesztése óta, de mindannyiukkal kapcsolatban állok”, mondta megkeresésünkre Anzik Arnold, a VSK erőnléti edzője.

Felmerül a kérdés, egy ilyen kényszerpihenő után mennyi időre van szükség ahhoz, hogy a sportolók ismét visszanyerjék ideális fizikai felkészültségüket? „Az egyik fontos aspektus, hogy milyen edzettségi állapotban voltak a leállás előtt. A másik, hogy milyen edzéseket végeznek otthon. A harmadik pedig, hogy mindezt miként dolgozzák fel pszichésen. Tekintve viszont, hogy mégis csak élsportolókról van szó, 2-3 hét elég kell legyen”, véli a szakember.

Ami a VSK játékosait illeti, Anzik szerint jó munkát végeztek a szezon eddigi részében, a meccsek során nem volt gond az erőnléttel.

A megszokottól kevesebb fizikai tevékenység a táplálkozás terén is gondot okozhat. Ezzel kapcsolatban viszont Anzik pozitívumokat is lát: „Mivel egész nap otthon vannak, jobban be lehet tartani a rendszeres táplálkozás szabályait”, mondja. Ilyenkor kiemelten fontos a gyümölcs fogyasztása – nem csak a sportolók, hanem a hétköznapi ember számára is, teszi hozzá.

És hogy mit tehet az átlagember ilyen helyzetben? „Aki eddig nem mozgott, azt ezúttal is nehéz rávenni. Pedig nagyon fontos lenne mindenféle fizikai tevékenység. Rengeteg edzést lehet találni a közösségi oldalakon. Bármelyikük jó, csak mozogjunk. Én különösen ajánlom az ugrókötelezést. Ezt a VSK-nál is gyakran alkalmazzuk, hisz prorioceptív hatása van: felkészíti a testet az ugrásra, a talajfogásra és mindemellett rendkívül dinamikus”, mondja a szakember.