Erdély

Magyarból román válogatott lett és visszatért Nagyváradra!


Három távozó után bejelentették az első érkezőt az ezüstérmes erdélyiek.

A Nagyváradi VSK együttesében folytatja pályafutását Belényesi Dávid, aki a legutóbbi idényben, a Szolnok színeiben, a magyar vízilabda-bajnokság 6. helyén végzett. További hír a 20 éves játékossal kapcsolatban, hogy magyar válogatottságát románra cseréli.

Belényesi Debrecenben született ugyan, de 15 éves koráig Nagyváradon élt. Itt is kezdett el vízilabdázni a Nagyváradi Crisul együttesében. Fiatal korában dzsúdózott és amikor eltörte a kulcscsontját, az orvosa javaslatára kezdett el úszni.

A sokoldalú játékos aztán 15 évesen került Szolnokra, majd onnan 2020-ban az USVE Budapesthez. Itt kóstolt bele a felnőtt élvonalba, majd Szolnokra visszakerülve végigjátszotta az előző idényt.

De nem csak klubszinten váltott országot Belényesi: korábban kapott meghívót a magyar utánpótlás-válogatottakhoz, de soha nem kapott lehetőséget, így elfogadta a román szövetség hívását és tagja a hamarosan kezdődő U20-as világbajnokságra készülő keretnek.

Belényesi amúgy az első érkező Nagyváradon, miután távozott Silvian Colodrovschi, Marius Tic és Mateja Asanovic is.

fotó: https://www.facebook.com/CSMOradeaPolo