Felvidék

Bajnokverésre készül a DAC a MOL Arénában


Bajnokveréssel tartaná életben az esélyeit a DAC a dobogóért folyó küzdelemben

Fotó: Cséfalvay Á. András

A hetedik fordulóval folytatódik hétvégén a Niké-liga rájátszása, amelyben a DAC a már bajnok Slovan Bratislavát fogadja a MOL Arénában.

Már csak négy forduló van hátra a bajnokságból, a DAC pedig továbbra is ádáz csatát vív a harmadik helyért. A nagyszombati vereség óta a sárga-kékek sorozatban öt mérkőzésen maradtak veretlenek, és noha a pozsonyi pontszerzésnek örülni lehetett, a Rózsahegy elleni legutóbbi 0:0-s eredmény már inkább pontvesztésnek tudható be. Ezt kihasználva a Zsolna vissza is vette a harmadik helyet, a DAC két ponttal van lemaradva tőle, viszont hátulról sem érezheti biztonságban magát, hiszen a Rózsahegy lőtávolságon belül van. Így tehát nem kis izgalmakra lehet még számítani a hátralévő fordulókban, akár több helycsere is előfordulhat, ráadásul még a Spartak Trnava második helye sem biztos.

Nincs egyszerű sorsolása a DAC-nak, ugyanis az elkövetkező négy mérkőzésen háromszor olyan ellenféllel kell majd megküzdenie, amely felette áll a tabellán. Az előttünk álló hétvégén a listavezető és már bajnok Slovan Bratislava látogat Dunaszerdahelyre. A döcögősebb szezonkezdet után a pozsonyiak gyorsan átvették a vezetést a tabellán, és tanulva az előző idény szoros végkifejletéből, bebetonozták magukat az első helyre – az alapszakasz végére 16 pont volt az előnyük, amit mostanra 19-re növeltek. Két héttel ezelőtt egy döntetlen is elég volt nekik a bajnoki cím bebiztosításához (ezt a DAC ellen hozták is), legutóbb pedig Nagyszombatban bizonyították, hogy hiába tétnélküli már számukra a bajnokság hátralévő része, nem fekszenek le senki kedvéért, és el is hozták a három pontot az ősi riválistól.

Kiegyenlített a mérleg a DAC és a Slovan idei egymás elleni összecsapásait nézve, hiszen az említett két héttel ezelőtti 0:0 mellett az alapszakaszban egyszer a sárga-kékek (3:1), egyszer pedig a fővárosiak (1:2) győztek. A Slovan legutóbb tavaly májusban távozott győztesen Dunaszerdahelyről (2:3) – ez volt az a drámai mérkőzés, amelyen sokak szerint elúszott a sárga-kékek bajnoki címe. Ezt megelőzően viszont egészen 2020 júliusáig kell visszamennünk Dunaszerdahelyen aratott Slovan-győzelemért (1:3). Azóta a csallóköziek hét hazai mérkőzésen négy döntetlen és egy vereség mellett kétszer tudták legyőzni riválisukat.

A sárga-kékek minden bizonnyal szívesen megörvendeztetnék a szurkolóikat a friss bajnok megverésével, viszont a nagyszombati összecsapásból kiindulva abban is biztosak lehetnek, hogy ehhez a Slovannak is lesz egy-két szava. Nem mellesleg ahhoz, hogy a DAC játékban maradjon a dobogóért folyó harcban, mindenképp pontot/pontokat kell zsákmányolnia, ellenkező esetben nagyon nehéz helyzetbe kerülhet az utolsó fordulókra.

forrás: parameter.sk