Bajnoki ezüstéremmel távozik Harkai Hunor Írországból

Harkai Hunor újabb külföldi sikereket könyvelhetett el ezúttal ismét Írországban. A szezon végeztével viszont lejárt a szerződése, melyet nem hosszabbítottak meg, így egy újabb fejezet zárult le a vajdasági edző életében. Kérésünkre visszatekintettünk vele, hiszen, a csapathoz való megérkezése után kilenc hónap leforgása alatt sok minden történt az ír Moy Tolka Rovers férfi felnőtt csapat háza táján.

Januárban az Elnöki Nemzeti Kupában bronzérmet szerzett a csapat, míg április 13-án a dublini Nemzeti Kosárlabda Arénában teltház előtt játszották a Nemzeti Liga döntőjét. Hogyan értékeli a szezon végén a csapat idei teljesítményét és a bajnoki ezüstöt?

Tudtam, hogy nehéz történet lesz, az volt, ezért pár hét elteltével a Nemzeti Liga döntője után az ezüstérem nekem több, mint arany. Nagyon nehéz instant eredményt elérni új közegben azonnal, szerintem minden edzőnek legalább 2 szezont kell adni, de hozzávagyok szokva, hogy külföldi edzőként rövid idő alatt kell fejlődést felmutatni, eredményt produkálni és nem kifogásokat keresni.

Mit emelne ki a Tolka kispadján töltött időből?

Már dolgoztam Írországban, tehát a bajnokságot ismertem és mivel szabad kezet kaptam a hazai mag kialakításában és a légiósok kiválasztásában, ezért bíztam benne, hogy tudunk meglepetést okozni. Felejthetetlen szezont zártunk, kevesen várták ezt tőlünk, mivel egy teljesen új csapatot kellett építenem. A legidősebb hazai játékosunk, csapatkapitányunk Markus Black volt 26 évével, a többiek pedig 18-22 év körüliek. Tehát szinte minden fiatal játékosnak gyakorlatilag ez volt az első igazi szezonja, mint meghatározó ember a Nemzeti Ligában. Kiváló egyensúlyt és csapat kohéziót teremtettünk a tapasztalt légiósokkal, a két amerikai Jaja Davis, DeWan White, valamint a horvát Karlo Lebo érkeztével. Külön köszönettel tartozom Tom Kenny segédedzőnek, akitől nagyon sok háttér-információt kaptam a hazai játékosokról, mivel többségüket edzette. Ezen információk tudatában próbáltam fiatal játékosainkat motiválni, milyen csapatösszetartásokat szervezzünk és milyen edzői „pszichológiai” trükkökkel tudom elhitetni velük, hogy még többre is képesek. Nem tudok megfeledkezni Ale Biffi munkájáról sem, elévülhetetlen érdemei van csapatunk motiválásában. Ritka, hogy találkozok olyan emberrel, akiről azt mondom ez lehet még tőlem is fanatikusabb, minden ötletemet azonnal megvalósítottuk, hogy növelhetnénk játékosaink karakterét rövid időn belül. A csapat edzések száma megegyezett a többi csapattal, azonban a légiósok nálunk heti 4-5 egyéni edzésen vettek részt velem, ami meghozta a sikert nekünk, mivel a fiatal hazai mag miatt nagyon függtünk a légiósok egyéni teljesítményétől. Nemcsak az ellenfelekről és magunkról készítettünk videóelemzéseket a mérkőzésekről hetente, hanem egyes edzéseinkről is videókat elemeztünk ki, mivel minden részlet számít, ahogy edzel úgy teljesítesz élesben is.

Elégedett az ír bajnoksággal? Könnyű helytállni benne?

A bajnokság igen kiegyensúlyozott volt, plusz fiatal csapatként nehéz folyamatosan jól teljesíteni, ezért szinte egy könnyű meccsünk sem volt. Ez viszont jó volt számunkra, mert minden forduló kihívás volt és bennünk maradt, hogy nekünk kaparnunk kell az eredményért mindenki ellen. Rövid idő alatt a csapat átvette a karakteremet és fiatal korunk ellenére igen tapasztaltan reagáltunk a pályán. Volt két bajnoki mérkőzés, amikor mínusz 19 és 21 pontról fordítva nyertünk, valamint több mérkőzésen diadalmaskodtunk utolsó pillanatokban szerzett kosárral. Szurkolóinknak nagy köszönettel tartozok, akik mindig jó légkört teremtettek játékosainknak, idegenbeli mérkőzésekre is szép számban követtek minket, még Corkra is.

Mit tud elmondani a csapatáról? Elégedett volt velük?

Az Elnöki Nemzeti Kupa elődöntőjében csak 2 légióssal szerepeltünk, nagyot küzdve egy kosárral kaptunk ki Corkban semleges pályán a Limerick Sport Eagles csapatától. Amint a volt ír utánpótlás válogatott Mark Convery felépült és a volt játékosom Karlo Lebo is megérkezett januárban sok minden változott. Ezután a Limerick Sport Eagles csapatát két alkalommal is megvertük, a Nemzeti Liga alapszakaszában, valamint a rájátszás elődöntőjében is. Karlo Lebo nyolc hónap rehabilitáció után lépett pályára, bíztam benne, hogy a márciusban kezdődő rájátszásig fel tud épülni és ismerve képességeit tudtam, hogy a rendszereinket gyorsan el fogja sajátítani. Jaja Davis a liga legjobb játékosává nőtte ki magát, két mérkőzésen is 50 VAL felett teljesített. DeWan White-ot és Karlo Lebo-t adottságaik miatt alacsony és magas poszton is tudtam játszatani, ami a rendszereink mellett állandó missmatch előnyt nyújtott. A hazai játékosok nem csak elfogadták a szerepüket a rendszereinkben, hanem az egyéni technikai – és taktikai korrekcióknak köszönhetően sokat fejlődtek. Általában légiós az első irányítóm, de bíztam a hazai Elijah Faapito-ban, és annak ellenére, hogy 20 éves belőle akartam rövid időn belül stabil irányítót nevelni. Mivel fogékony volt a „balkán trükkökre” is, ezért nem csak a csapatot irányította, volt mérkőzés amikor 33 pontot szórt, vagy alacsony termete mellett 25 lepattanót is szerzett 45 VAL mellett. Büszkeséggel tölt el, hogy a Nemzeti Liga legjobb fiatal játékosának járó díját ő érdemelte ki. Elévülhetetlen érdemei vannak a két érem megszerzésében Marcus Black csapatkapitánynak, Mark Convery-nek, Daniel Ayoade-nek, Rory Howe-nek és minden játékosnak, aki hozátett a sikerhez.     

Viszonylag gyorsan biztosították a helyüket a legjobb 8 csapat között a bajnokságban, hogy alakult a rájátszás?

Azon kevés csapatok közé tartoztunk, akik csupán 2 légióssal biztosították a helyüket a rájátszásban már januárban. Ezután érkezett Karlo Lebo harmadiknak, akit fokozatosan játszattam egyre többet, edzéseken is külön munkát végzett, amíg nem épült fel. A célunk az alapszakaszban az volt, hogy azon az ágon kerüljünk be a rájátszásba, hogy a legnagyobb esélyes UCD Marian csapatával csak  a döntőben találkozhassunk. Ez sikerült, kicsit "segítettünk" is. hogy így alakuljon. Így viszont nehezebb ágra kerültünk a döntőbe vezető úton. Nagy bravúrral kezdtük a negyeddöntőt, idegenben 101-100 arányban egy parázs hangulatú mérkőzésen kivertük az esélyesebb Limerick Celtics csapatát.
Elég szerencsétlen helyzet alakult ki a rájátszás egyik negyeddöntő mérkőzésén, ennek a párharc győztesét vártuk az elődöntőben. Ugyan a Limerick Sport Eagles megverte idegenben a Portlaoise Panthers csapatát, azonban a volt klubom, a Portlaoise Panthers megóvta a meccset. Az ír kosárlabda szövetség nagyon lassan reagált, valamint két különböző döntés is született, ezért a mi elődöntőnk jelentősen később került megrendezésre. A vége az lett, hogy a UCD Marian a tervezett hétvégén az elődöntőben megverte a SETU Carlow csapatát, mi az elődöntőt pedig 11 nappal később játszhattuk le a Limerick Sprot Eagles csapatával, mivel a Panthers óvását végül elutasították. A Nemzeti Liga döntője 1 mérkőzés semleges pályán a dublini Nemzeti Kosárlabda Arénában, a közvetítés és tévé jogok miatt pedig nem lehetett halasztani. Így amíg a UCD Marian 2 hétig készülhetett, addig mi szerdán lejátszottuk idegenben a mérkőzést és Limerickből hazaértünk Dublinba csütörtök hajnali 2-kor, szombat délután pedig jöhetett a döntő. A fő játékosaink nem regenerálódtak, ugyan rövid időnk volt, de azért edzettünk amennyire tudtunk lazán 2 nap alatt és változtattunk is a játékunkon, amiből sikerült eredményesnek lennünk. Aki nézte a döntőt, láthatta, hogy ha nekünk is 2 hetünk lett volna regenerálódni és készülni, akkor akár nyerhettünk is volna, mivel több olyan helyzetben voltunk pontatlanok, amiből máskor nem hibáztunk.  Nem árulok el nagy titkot, hogy 2 légiósunk sérüléssel vállalta a játékot, egyikük csütörtök este még nem tudott ráállni a bal lábára teljes testsúllyal. Mindenesetre a UCD Marian megérdemelte az aranyérmet, a legerősebb kerettel rendelkeztek, több éve együtt játszanak ugyanazzal az edzővel, mindenki úgy tekintett rájuk, mint a bajnokság egyértelmű esélyeseire. Egy igazi tét mérkőzés volt a döntő sok érzelemmel egy modern kosárlabda Arénában. Az ír kosárlabda szövetség ezt még jobban felfokozta a mérkőzés bevezetőjével, himnusszal, fanatikus kommentátorral teltház mellett. Aminek nagyon örülök, hogy nem csak a játékosoknak és az edzői stábnak marad meg szép emlékként az izgalmas mérkőzés, hanem a szurkolóinknak is, akik között nagyon sok utánpótlás játékos volt. Biztos nagy motivációt adtunk a következő nemzedéknek, hogy szeretnének minél jobb játékosok lenni és egyszer ők is ennyi ember előtt bajnoki döntőt játszani. Bármelyik országban dolgoztam, mindig azt mondtam magamnak, amikor eljött a búcsú: ha hozzájárultam ahhoz, hogy legalább egy játékos technikailag és taktikailag jelentősen fejlődjön, még fanatikusabb legyen, amivel elősegíthetem jobb pályafutáshoz, vagy legalább egy fiatal edzőt sikerült feltüzelnem, kimozdítani az állóvízből, hogy minden nap képeznie kell magát, akkor minden megérte.

Van olyan, amit esetleg így visszatekintve másképp tenne, ha visszafordíthatná az idő kerekét?

Úgy gondolom, hogy nem változtatnék, mert a kardinális kérdések nem azon múltak, ahogy mi döntöttünk, hanem az adott helyzet volt nem megfelelő vagy akár balszerencsés, és mondom ezt úgy, hogy nem kifogásokat keresek. Sajnos ezúttal túl kevés idő volt a három nap az elődöntő és a döntő közt. A horvát Karlo Lebo két nappal a döntő előtt nem tudott még ráállni a bal lábára, a két amerikai pedig csütörtökön és pénteken csak lassított tempóban edzett. Így a szombati döntőn akár beleszaladhattunk volna még egy nagy zakóba is, mert az ellenfél velünk ellentétben két hetet pihent. Ez is része az edzői munkának, nem mindig az eredmény ment meg, hogy hosszabbítsanak veled. Ehhez hozzá vagyok szokva, szeretem annyira a hivatásomat, hogy tudom akármikor vége lehet és új klubnál kell elhelyezkednem.

A szezon végeztével távozik Írországból. Hogyan tovább?

A szerződésem véget ért a Nemzeti Liga döntője után, haza is utaztam Szerbiába és 2 hét után eldőlt, hogy nincs hosszabbítás. Amíg körvonalazódik, hol folytatom tovább, addig a nyári szünetet továbbképzésre használom ki. Nagyon hasznos volt az 1 hét Berlinben március folyamán az Euroligás Alba Berlin férfi felnőtt csapatánál, úgy áll, hogy lehetőségem nyílik májusban a belgrádi Partizan edzéseit is látogatni. Edzőtovábbképzőkön is részt veszek Szerbiában és külföldön, valamint több külföldi kosárlabda táborba hívtak meg edzőnek és előadónak a nyár folyamán.

KÉPANYAG

képanyag: Harkai Hunor magánarchívuma