Pont nélkül zártak a gelleiek
Nem sok vizet zavartak, a vert mezőnyben végeztek a déli járásokat képviselő csapatok a Nyugat-szlovákiai Futballszövetség elnökének serlegéért kiírt teremfocitornán
A rendezvényre a kerületi futballszövetség hatáskörébe tartozó regionális szövetségek legfelsőbb szintű bajnokságában élen telelők kaptak meghívást, ám néhány őszi első nem élt a lehetőséggel. Őket dobogós helyen tanyázók helyettesítették. Így volt ez a csallóközi éllovas esetében is. Az őszi első szentmihályfaiak nem indultak, helyükbe az őszi harmadik helyezett Gelle jelentkezett. A gelleiek egyébként az erőpróbán nélkülözték két ászukat, Marián Hadot és Tomáš Majtánt. A Trencséni Területi Futballszövetség pedig nem delegált együttest a téli torna második felvonására.
A szervezők a 11 csapatot két csoportba sorsolták be, ezekben körmérkőzéses rendszerben mérték össze tudásukat az alakulatok. A gólokban bővelkedő csoportmérkőzéseken sem a gelleiek, sem a szilasházaiak nem szereztek pontot, a kamocsaiak ugyan két meccset megnyertek, de a 6 pont kevésnek bizonyult az elődöntőben való szereplés kivívására. A Lévai járást képviselő csejkőiek (Čajkov) viszont százszázalékos mérleggel végeztek az A csoport élén. Az elődöntőt azonban elbukták, a bronzmeccsen vigasztalódtak. A sorrendben harminckettedik összecsapás a rendes játékidőben 2:2-es döntetlennel ért véget, büntetőkkel a Privigyei járás reprezentánsa, a Žabokreky nad Nitrou együttese diadalmaskodott. gyűjtötte be a trófeát. A hidaskürtiek és a kamocsaiak elvesztették a helyosztót, a páratlan létszámra való tekintettel a gelleiek pedig nem játszhattak azt. A szervezők különdíjjal jutalmazták a seregszemle legjobb kapusát, mezőnyjátékosát és góllövőjét.
forrás: ujszo.com