Felvidék

Megvan a DAC első téli igazolása


MLS-t és lengyel élvonalat megjárt, szlovák válogatott kerettag érkezik kölcsönbe Dunaszerdahelyre

fotó: dac1904.sk

A dunaszerdahelyi együttes bejelentette az idei tél első új szerzeményét: Matúš Kmeť a szezon végéig kölcsönjátékosként csatlakozik a kerethez, a megállapodás pedig tartalmazza a végleges megszerzés opcióját is. A 25 éves labdarúgó külföldi kitérő után tér vissza a régióba, és több szerepkörben is bevethető a jobb oldalon.

A rózsahegyi nevelésű futballista hazai élvonalbeli bemutatkozása után Trencsénben futott be igazán, ahol stabil kezdővé vált, és évek alatt komoly meccsszámot gyűjtött a Niké Ligában. Később az Egyesült Államokba szerződött, majd Lengyelországban is rendszeres játéklehetőséget kapott az első osztályban. Pályafutása során védőként és szélsőként is bizonyított, nemcsak a védekezésben, hanem a támadások támogatásában is hasznosnak számít.

A szlovák korosztályos válogatottakat végigjárta, és már a felnőtt nemzeti csapatban is pályára lépett, így komoly tapasztalattal érkezik Dunaszerdahelyre.

Kmeť az aláírás után a klub honlapján világossá tette, hogy nem pusztán „átutazóként” tekint az időszakra: „A legmagasabb szintű célkitűzésekkel érkezem Dunaszerdahelyre. A klub nagyon jó szezont fut, célunk, hogy folytassuk az ősszel mutatott eredményességet.”

A stadion légkörét már ellenfélként is erős élményként élte meg: „Mindig erős ellenfélnek tartottam a Dunaszerdahelyt, ellenfélként nagyon nehéz volt az itteni stadionban futballozni… Boldog vagyok, amiért ezt a másik oldalról is megtapasztalhatom.”

A klubvezetés szerint tudatos választásról van szó. Jan Van Daele ügyvezető igazgató kiemelte: „Ismeri a szlovák bajnokságot, nemzetközi tapasztalatokkal rendelkezik… Azt várjuk tőle, hogy gyorsan beilleszkedjen és hogy a gárda segítségére legyen a pályán.”

Kmeť a 21-es mezszámban szerepel majd, és már a tavaszi rajton fontos szerep hárulhat rá a DAC jobb oldalán.