Isten éltesse Jónyer Istvánt!

fotó: teamusa.org

A magyar asztalitenisz-csillag életéről és sikereiről az MTVA sajtóadatbankjának anyagával emlékezünk:

Miskolcon született 1950-ben. Édesapja asztalos volt, édesanyja a helyi drótgyárban dolgozott. Mivel a Diósgyőri VTK edzőtermének közelében laktak, Jónyer gyerekfejjel kosárlabdázni kezdett, de egy meccs közben elszenvedett sérülés miatt fel kellett adnia a sportággal kapcsolatos álmait. Az asztaliteniszt azután választotta, hogy benevezett egy iskolák közötti versenyre, jóllehet akkor még ütője sem volt. Édesapja faragott neki egyet, de pénz hiányában hungarocellt ragasztott a fára, ami játék közben idegesítően kopogott. Talán emiatt, talán akkor már megmutatkozó tehetségének köszönhetően megnyerte a versenyt, és Dankovics József, a DVTK edzője elhívta az asztalitenisz-szakosztályba. Jónyer tehetsége hihetetlen szorgalommal párosult, s miután a nyári iskolai szünetben éjjel-nappal edzett, 14 évesen sorra legyőzte edzőpartnereit. Mivel versenyről versenyre egyre jobb teljesítményt nyújtott, Sidó Ferenc, a Budapesti Spartacus edzője a fővárosi klubba hívta. A gimnazista Jónyer napjai a következő négy évben szigorúan be voltak táblázva: iskola után vonattal a fővárosba utazott edzésre, ahonnan csak késő éjjel ért haza. 1969-ben Budapestre költözött, és ettől kezdve a Spartacus színeiben versenyzett, az 1980-as évek elején Olaszországban is játszott. A válogatottól 1984-ben vonult vissza, a nemzeti színekben 325-ször szerepelt. Profi játékosként az osztrák Stockerau csapatához igazolt, majd 2006-tól az SV Salamander Kornwestheim együttesében játszott a német körzeti ligában. 2018-ban a Las Vegasban rendezett veterán világbajnokságon is elindult, és a vigaszágon bejutott a legjobb 64 közé.
   
A nemzetközi porondon 1968-ban mutatkozott be, a lyoni Európa-bajnokságon Beleznay Mátyással bronzérmet szerzett párosban, két évvel később Moszkvában a nála három évvel fiatalabb Klampár Tiborral az oldalán megismételte az eredményt. Berczik Zoltán szövetségi kapitány az együtt edző, összeszokott Jónyer-Klampár duót nevezte az 1971-es nagojai világbajnokságra, ahol a két fiú közti összhang és a rengeteg edzés meg is hozta az eredményt: az elődöntőben megverték a japánokat, majd a döntőben a kínai páros ellen győzedelmeskedtek, és a dobogó legfelső fokára állhattak.
   
A vb-arany Jónyert még eltökéltebbé tette, Berczikkel ekkor dolgozták ki az úgynevezett Jónyer-kiflit, azt a pörgetést, amelynek köszönhetően a labda a hálót megkerülve egészen laposan csapódik a másik térfélre. Saját bevallása szerint az 1975-ös kalkuttai világbajnokság volt pályája csúcsa, ahol egyéniben és - Gergely Gáborral az oldalán - párosban is aranyérmet nyert. A férfi egyéni döntőben a jugoszláv Antun Stipancicot győzte le 0-2-ről 3-2-re megfordítva a mérkőzést. Négy évvel később, az 1979-es phenjani világbajnokságon a magyar asztalitenisz akkori három királya, Jónyer, Klampár és Gergely történelmet írt: csapatban megszerezték az aranyérmet, kétszer is legyőzve a verhetetlennek tartott kínaiakat, megtörve ezzel az ázsiai dominanciát a sportágban. Ugyancsak Phenjanban Klampárral párosban egy ezüstérmet is szereztek.
   
A későbbi világbajnokságokon már nem tudta megismételni a bravúrt, az 1981-es újvidéki vb-n ezüstérmet, az 1983-as tokiói vb-n pedig bronzérmet szerzett csapatban. Az Európa-bajnokságokon is négy arannyal lett gazdagabb: 1972-ben Rotterdamban Rózsás Péterrel, 1974-ben Újvidéken Klampárral állhatott a dobogó tetejére, 1978-ban Duisburgban, 1982-ben pedig Budapesten csapatban lett első helyezett.
   
Jónyer István 1967 és 1982 között 35 alkalommal nyert magyar bajnokságot, hat alkalommal egyéniben, 11 alkalommal párosban és 8 alkalommal vegyes párosban. Az Európa TOP-12 versenyben két ízben, 1971-ben és 1974-ben győzött, 1975-ben harmadik helyezett lett.
   
1996-tól, majd 2011 és 2013 között a Magyar Asztalitenisz Szövetség alelnöke volt, 1997-től rövid ideig a válogatott szövetségi kapitányaként is tevékenykedett.
   
Pályafutását számos rangos elismeréssel díjazták. 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti keresztje (polgári tagozat) kitüntetést, 2013-ban Prima-díjat, 2014-ben Magyar Örökség Díjat kapott. 2015-ben Pro Urbe Budapest díjjal tüntették ki, ugyanebben az évben beválasztották az Európai Asztalitenisz Hírességek Csarnokának tagjai közé. 2018-ban elnyerte az Emberi Méltóságért kitüntetést, tavaly a Magyar Sportújságírók Szövetsége és a Magyar Olimpiai Bizottság életműdíját kapta, emellett Terézváros, Miskolc és Onga - ahol gyermekkorát töltötte - díszpolgára.