110 éve született Sárosi György labdarúgó - PORTRÉ

fotó: tempofradi.hu

Az MTVA Sajtóarchívumának portréja:

Szabómester édesapjának mindhárom fia sportoló lett, Sárosi (III.) Béla ugyancsak labdarúgó, id. Sárosi László pedig vízilabdázó. "Gyurka", ahogy pályafutása során becézték, több sportágban is tehetségesnek bizonyult, de végül a labdarúgást választotta. A tanulásra is maradt energiája, jogi végzettséget szerzett, ezért emlegették Sárosi doktorként is.

Tizenöt évesen került be a Ferencváros ifi csapatába, és egész hazai pályafutása során ebben a klubban játszott. Már a csapat 1929-es dél-amerikai portyáján is ott volt, amelyen - világszenzációt keltve - megverték a kor legjobbjának számító uruguayi válogatottat. A Fradival öt bajnokságot és öt kupát nyert, tagja volt az 1931-32-ben százszázalékos bajnokcsapatnak, 1933-ban az Újpest ellen 11-1-re megnyert kupadöntőben három góllal járult hozzá a diadalhoz. A zöld-fehérekkel 646 alkalommal lépett pályára, rekordját csak 2010-ben döntötte meg Lipcsei Péter. Sárosi a Fradi történetének legeredményesebb játékosa is, a 646 mérkőzésen 636 gólt szerzett, 1935-ben és 1937-ben gólkirály volt.

Még húszéves sem volt, amikor 1931-ben válogatott lett. Összesen 62 alkalommal játszott a nemzeti együttesben, 42 gólt szerzett, s a mai napig ő az egy mérkőzésen legeredményesebb magyar válogatott: 1937. szeptember 19-én a csehszlovákok ellen 8-3-ra megnyert találkozón hét gólt rámolt be az ellenfél hálójába. Részt vett az 1934-es és az 1938-as világbajnokságon is, az utóbbin ő volt az ezüstérmes nemzeti tizenegy csapatkapitánya. Ugyancsak ő volt a kapitánya annak a Közép-Európa-válogatottnak, amely 1937. június 20-án 3-1-re legyőzte Nyugat-Európát, 1935-ben az osztrákok elleni 6-3-as diadalon három gólt szerzett.

A többnyire középfedezetként és belső csatárként játszó Sárosi karmesterként irányított, hajszálpontos átadásokkal küldte támadásba a csatársort. Ő maga is bátran tört előre, lövésekre is vállalkozott, fejjátéka is kitűnő volt, a labdát csaknem mindig elfejelte ellenfelei elől. Elképesztő gólképessége mellett a helyzetek előkészítésében is jeleskedett, világklasszisnak számított. Az ő labdarúgó-nemzedéke szerzett az 1930-as, 1940-es években hosszan tartó dicsőséget Magyarországnak, szerették és magas szinten művelték a legnépszerűbb sportágat, nem abból, hanem azért éltek. Sárosi jelszava így hangzott: "Játszani kell a futballt, mert nem futball az, ami birkózásból és versenyfutásból áll."

A második világháború előtti legnépszerűbb magyar játékos 1948-ban engedéllyel Olaszországba igazolt. ott fejezte be pályafutását, majd edzőként dolgozott, előbb a Bari együttesénél, azután rövid ideig Luccában, a B-ligás Lucchesével. Legnagyobb sikerét a Juventusszal érte el, amellyel az 1951-52-es idényben bajnokságot nyert.

Egy ideig a svájci Luganóban élt, később dolgozott Rómában, Bolognában, Bresciában, majd Genovába költözött, ahol a helyi utánpótlás-nevelés irányítója volt csaknem egy évtizeden át. 1992-ben a Ferencváros Aranydiplomával tüntette ki örökös bajnokát, aki 1993. június 20-án, négy nappal öccse, Sárosi III. Béla halála után halt meg Genovában.