Az amerikai álom megvalósulása

Végh Dániel lányávál Katalinnal és unokájával egy reklámfilmben

Az elmúlt napokban az 56-os menekültből Amerika bajnoka címmel bemutattuk Végh Dániel történetét, aki túlzás nélkül mondhatni, hogy meghódította az amerikai kontinens északi felét, és két ország bajnokaként vonult vissza az asztalitenisz asztal mellől. Ám Végh Dániel története itt még nem ért véget, hiszen a sportélet után ismeretségét kihasználva az üzleti életet is meghódította, és éles észjárásával és leleményességével sikerült megvalósítania azt, amit sokan úgy neveznek a mai napig, hogy “amerikai álom”. Danny Végh igazi amerikai branddé vált, melyet világszerte ismertek a biliárd kedvelői.

Hogyan alakultak a sportkarrierje befejezése utáni évek?

Valójában, bár hivatalosan letetten a pingpongütőt, sosem távolodtam el s sporttól. Egészen a 90-es évekig jártam még bemutatókra. A zsonglőr stílusomat tökélyre fejlesztettem. A bemutatók mellett saját vállalkozásba is fogtam. 1963-ban egy pingpong klubot nyitottam Clevelandban 13 asztallal. A megnyitó előtt 3 TV állomás és 3 újság is a fő híreiben hozta le, hogy én, Amerika bajnoka pingpong klubot nyitok, ahol lehet játszani, és tanítás is lesz. A nyitónap bevétele szörnyű volt. Teljesen várakozáson alul teljesített, de nem adtam fel.

Betettem 6 biliárdasztalt is a helységbe, ami meglepő módon jobban ment, és több pénzt hozott, mint a pingpong. A kétéves szerződés lejárt után rájöttem, hogy a jövő a biliárdban van. Kibéreltem egy nagyobb helyiséget, ahol már csak 3 pingpongasztalt hagytam meg, és a 6-ról 26 asztalra növeltem a biliárdasztalok számát. Elhatároztam, hogy népszerűsítő kampányba kezdek, és biliárd bajnokságot szervezek. Elmentem a helyi újságokhoz, akik leközölték a hirdetésemet és bevontam őket is. Alacsony nevezési díjat szabtam, amit jótékonyságra szántam, oda ahova az újság szeretné. Emellett megkerestem cégeket, hogy vállalják a nyereményeket, és cserébe az újság leközli a nevüket. 1965-ig nem volt még Amerikában amatőr biliárd verseny melyen 120-nál több résztvevő legyen. Nálunk az első 3 évben 500,600 majd 700 feletti versenyző vett részt. Olyan jól sikerült az események, hogy még ha nem is hoztak sok pénzt, de mindenki megtudta a klub létezését, és visszajáró vendégeket szereztem. Onnantól kezdve szinte folyamatosan teltház volt. 17 évi sikeresen működött a klub, majd klubok.

Ha jól tudom itt még nem ért véget a történet…

Bizony, az első asztalitenisz, majd biliárd klub csak a kezdet volt. Bármennyire is költséges volt az elején, én mindenképp fejlődni akartam. Idővel még 6 szalont nyitottam. Amikor már több, mint 100 asztalom volt, rájöttem, hogy nem éri meg külsős cégekkel karbantartani ezeket az asztalokat, hanem saját asztalos személyzetet vettem fel, a javításokra és karbantartásokra. Ez adta a következő ötletet, a biliárdasztalok és kellékek forgalmazását és karbantartását. Az ötlet egyszerű volt. Felkerestem a Brunswick gyártót, és szerződést kötöttem velük a forgalmazásra. Nem nyertem sokat rajta, hiszen csak 1-2 %-os hasznot tettem rá, de nem is ez volt a cél, hanem amikor eladtam az asztalokat a saját névjegyemet hagytam ott a javításra és karbantartásra. Ebben volt az üzlet lényege. Hatalmas siker lett.

Akkoriban voltak cigaretta automaták, melyek gyufát is adtak automatikusan. Kitaláltam, hogy a gyufákon fogok reklámozni. Sokba került 100 ezer gyufa megvásárlása, és veszteségnek is számított, de a reklám hozadéka felbecsülhetetlen volt. Mindenki megismert.

A pingpong által a rendőrséghez is bekerültem. Volt egy hetilapjuk, melynek elvállaltam a sportrovat szerkesztését, melyet a titkárnőmre bíztam, és ezáltal ott is minden héten tudtam reklámozni ingyen. Apró dolgok, de nagyon sokat számítottak. Csak, hogy egy másik példát említsek, több tízezer biliárd dákóra rányomtattam a nevem, Danny Végh, és a cég adatait, és úgy adtam el őket, még Magyarországra is több százat sikerült eladni. Egyszer Hongkongban jártam, és a saját dákóim egyikét találtam egy helyi szalonban. Volt egy ügyfelünk Szaúd-Arábiából, aki üzleti úton jött, és megkeresett minket. Kérdeztem, honnan tud rólunk, mondta, hogy egy biliárd dákóról tudja, hogy nagy cég vagyunk. De ugyanígy feliratoztattam a krétákat is, melynek szintén haszna volt, mert például egy brazil ügyfelünk így keresett fel minket szintén egy üzleti úton.

Annyira ismert voltam, hogy 2000-ben felhívtak a magyar követségtől, hogy az akkori demokrata elnökjelölt Al Gore szeretné nálam tartani a Clevelandi kampányrendezvényét, mert az én üzletházam volt a legismertebb Ohio államban.

Az ütőt végleg a szögre akasztotta?

Mint mondtam, még a bemutatók 1990-ig tartottak. Mindig is jó kondiban tartottam magam, heti több alkalommal szaladni is jártam. Versenyszerűen már nem játszottam, de mivel a clubban nagyon sokan szerettek volna játszani Amerika egykori bajnokával, sőt még távolról is ideutaztak, azt mondtam, rendben, legyen, de kizárólag pénzben, 5-10 dollárban, és adtam 18 pont előnyt. 17 év alatt több mint 7000 emberrel játszottam, de csak ketten vertek meg.  

Megvan még az üzlet?

Sajnos már nincs. 2006-ig én vezettem, majd átadtam Kati lányomnak, aki 2018-ig igazgatta, majd be kellett zárnia. Sajnos az elmúlt 10-20 évben már nem népszerű sport a biliárd, és 90%-al csökkent a szakma világszintű forgalma. Más idők járnak, manapság a videójátékokkal és telefonos világgal már nem lehet felvenni a versenyt.

Azért jóleső érzés, hogy a mai napig nagyon sokan felismernek, és nagyon sok embernek van egy jó anekdotája velem vagy az egyik üzletemmel, sportklubommal kapcsolatosan.

Mikor járt először Magyarországon a menekülés után?

1963-64-től már lehetett hazalátogatni, de engem még nem engedtek vissza, mivel kiemelkedő sportoló voltam, és tudták rólam. Se Bécsből se kiskapukkal nem tudtam hazatérni. A szüleimmel is csak Jugoszlávia területén, legtöbbször Bulgáriában vagy a Szovjetunió területén, Belgrádban vagy Zágrábban tudtunk találkozni. 1968-ban kaptam először útlevelet, de ez még nem volt ilyen egyszerű. Amikor közöltem szüleimmel telefonon, hogy hazalátogatok, édesapám úgy megijedt, hogy letartóztatják emiatt, hogy azt mondta a telefonban, hogy az ő házába sose térjek vissza. Nem tudom, volt-e ennél fájdalmasabb mondat, amit hallhattam volna. Így történt, hogy akkor is a mai Horvátország területén, Abbáziában (horvátul Opátia) találkoztunk, majd 10 nap után vonatra tettem a szüleim, és én titokban mentem bérelt autóval haza Magyarországra. Sosem felejtem el azt a napot, hiszen 1968. augusztus 21.-e volt, amikor az orosz csapatok megszállták Csehszlovákiát. Otthon csak a testvéremmel találkoztam, akit nem engedtek ki Magyarországról, és közben a történtek hatására akkora félelem lett úrrá rajtam visszaemlékezve 56-ra, hogy ijedtemben ismét egy nap után elmenekültem és visszatértem Amerikába, nehogy letartóztassanak. A szüleim csak utólag tudták meg, hogy otthon jártam. A későbbiekben már könnyebb volt a helyzet, minden évben jártam haza.

Megmaradt a kapcsolat a régi sporttársakkal? Ismerte a későbbi magyar Aranygenerációt?

Természetesen, jó kapcsolatot ápoltam a régiekkel, bár sokan-sokan közülük lenéztek, és bohócnak tartottak amiatt, hogy látványos új stílusú, trükkös pingpongbemutatókkal keresem a kenyerem. De lehet csak a féltékenység beszélt belőlük. A fiatalokat is megismertem, ők pedig mind meg akarták tanulni tőlem, a stílusomat.

Igazából a magyar sportkörökben is ismert maradtam, hiszen például 1973-ban engem küldtek Bosznia Hercegovinába a világbajnokságra, hogy győzzem meg a győztest (ha nem kínai, mert neki nem tudtak volna papírokat szerezni), hogy jöjjön el Las Vegasba egy nagyszabású bemutató meccsre. Mivel végül kínai nyerte, nem lett belőle semmi.

Hogyan alakult a családi élete?

Ez nagyon érdekes, szintén ezekhez az időhöz kötődik. 1973-ban egy jóbarátom megkért, hogy vigyek el egy ajándékot egy hölgyismerősének, Dobrai Katalinnak Magyarországra. Szerelem volt az első látásra, és egy héten belül megkértem a kezét. Utána még háromszor voltam Magyarországon, majd 1974 szeptemberében elvettem feleségül, októberben kihoztam Clevelandba, és hála Istennek, 46 év után most is itt ül mellettem miközben az interjú zajlik. 1977-ben megszületett Katika nevű lányunk, aki 12 éven át heti egy alkalommal magyar iskolába is járt, és emellett beírattuk a magyar cserkészekhez is, hogy minél többet legyen magyar közegben. A mai napig büszkeség számomra, hogyha hazalátogatunk, el sem hiszik az emberek, hogy Amerikában nőtt fel, olyan jól beszél magyarul.

A helyi magyar közösségnek tagja-e?

Természetesen. Már a kezdetektől fogva. Egy ideig még, heti egy-két alkalommal tanítottam is a Clevelandi Magyar Atlétikai Club (CMAC) pingpong szakosztályában, melynek több, mint 45 éve vagyok tagja. Sőt meg szponzora is voltam a sportklub csapatainak. Sajnos már meggyengült a magyar jelenlét, legalábbis az “aranykorszakhoz” képest. A „nagy öregek”, alapítók, húzóemberek közül sokan eltávoztak már, a 21. század fiataljait pedig nehezebb már megszólítani. Természetesen, akik maradtunk nem adjuk fel a magyar életet, vannak még közösségi alkalmaink, magyar bálok, de most ebben a koronavírusos időszakban még nehezebb minden.

Képanyag:


Családi fénykép a nyolcvanas évek elejéről


Végh Dániel az egyik saját szalonjában


A clevelandi Mayfieldi Roadon található üzlet kívülről és belülről




A híres Danny Vegh's brand logója


Egy 2017-es rádióinterjú felvételén Katalin lányával és a műsorvezetővel


Végh Dániel és felesége Katalin a clevelandi Szent Imre templom szilveszteri bálján 2018 december 31-én

Egy televíziós reklám 2014-ből: