Újabb két magyar játékost igazolt az FK Csíkszereda
Nem tétlenkednek a hargitaiak az átigazolási piacon.
Pénteken már a hatodik, illetve a hetedik igazolását jelentette be az FK Csíkszereda, akik a játékospolitikához híven szintén magyar játékosok. Ferenczi János és Szalay Szabolcs személyében két nagy tapasztalattal rendelkező labdarúgó érkezett az FK-hoz.
Ferenczi összesen 13 szezont húzott le az NB I-ben a Debreceni VSC klubikonjaként és sokszor csapatkapitányaként. A balhátvéd pályafutása során először vált klubot, korábban egyedül kölcsönjáték alkalmával hagyta el a Lokit. A 34 éves játékos kétszer magára ölthette a magyar válogatott mezét is.
Ami pedig a támadóként és szélsőként is bevethető Szalayt illeti, fiatal kora ellenére már nyert egy Magyar Kupát a Zalaegerszegi TE színeiben, végigjárta a magyar utánpótlás-válogatottakat, valamint a mögöttünk hagyott idényben összesen 36 mérkőzésen lépett pályára a Nafta Lendvában, amelyeken három gólt szerzett és öt gólpasszt is kiosztott.
A Transfermarkt információi szerint Ferencziért nem fizetett átigazolási összeget a piros-fekete együttes.
Fotó: FK Csíkszereda (a képen Szalay Szabolcs látható)