Erdély

Visszatekintés: az Aradi AC alkalmazkodott a romániai futballhoz


Felidézzük az aradi klub egyben sikeres és hánytatott történelmét.

Az Aradi AC (Aradi Atlétikai Club) Arad városának egyik labdarúgó-egyesülete volt, amely 1899-ben alapítva már az Osztrák–Magyar Monarchiában megkezdte működését. Trianon idején, 1920-ban Aradot, Partiummal és Erdéllyel együtt, Romániához csatolták, ami mélyen átalakította a klub életét és környezetét.

A magyar ligából kilépve, a román bajnoki rendszerben kellett folytatnia a klubnak, számos más erdélyi magyar csapathoz hasonlóan. Igaz, összességében elmondható, hogy mindannyian hamar felvették a román futball ritmusát, és a temesváriak, kolozsváriak és aradiak komoly eredményekkel színesítették az új rendszer első éveit. 

Neumann Ferenc báró ITA Arad néven alapított egy másik aradi csapatot 1945-ben, ami hat bajnoki címet szerzett a következő években. Jóllehet Neumann-nak el kellett menekülnie Romániából, majd a kommunista rezsim átszervezése során – 1950 és 1958 között – Flamura Roșu (“Vörös Lobogó”) néven szerepelt a gárda. Végül 1958-ban vette fel a ma is ismert UTA Arad nevet. 

Forrás: MLSZ, Magyarfutball

Fotó: Erdélysport (az UTA Arad csapata)