Dunaszerdahelyi sikerek az U20-as birkózó Európa-bajnokságon
Hegedűs Réka az ötödik helyen végzett Caorléban, és kvótát szerzett a világbajnokságra
fotó: Dunaszerdahelyi Birkózó Klub / facebook
Kiválóan szerepelt a Dunaszerdahelyi Birkózó Klub fiatal tehetsége, Hegedűs Réka az olaszországi Caorléban megrendezett U20-as Európa-bajnokságon: az 50 kilogrammos súlycsoportban ötödik helyezést ért el, amivel kvalifikálta magát a közelgő világbajnokságra is.
Réka számára nem alakult tökéletesen a nyitány: első mérkőzésén szoros pontozásos vereséget szenvedett fehérorosz ellenfelétől. A sors azonban kedvezően alakult, ugyanis a legyőzője végül meg sem állt a döntőig, majd meg is nyerte a súlycsoportot. Ez lehetőséget adott Rékának, hogy a vigaszágon folytassa a küzdelmeket, amit ki is használt: technikai tussal múlta felül koszovói ellenfelét.
A bronzéremért vívott mérkőzés már nehezebb terepnek bizonyult. Orosz riválisa ellen az első félidő után még csak 0:1-es hátrányban volt, ám a második menet elején kiújult korábbi térdsérülése, ami erősen visszavetette mozgását. Ennek ellenére végig küzdött, de nem tudta megfordítani a mérkőzést, így végül az ötödik helyen zárt.
Bár a dobogó most nem jött össze, az eredmény így is nagy siker: Hegedűs Réka teljesítményével kivívta az indulás jogát az U20-as világbajnokságra, amelyet hamarosan Bulgáriában, Samokov városában rendeznek meg. A fiatal sportoló Vajas József és Hakszer Balázs irányításával készült fel a kontinensviadalra, akik szakmai munkája kulcsszerepet játszott az elért sikerben.
Réka példája azt mutatja, hogy a dunaszerdahelyi birkózás utánpótlásnevelése jó úton jár – és még sokat hallhatunk róla a jövőben, akár világversenyeken is.
Kövess minket facebook-on: