A „Viharok Hegye” esélyt sem adott


Nem sikerült kitűzni a Nagyvárad zászlót a Dhaulagiri csúcsán.

fotó: gettyimages

Mint arról már korábbi cikkünkben beszámoltunk Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét a világ teteje közelében van és próbálja meghódítani 5. nyolcezres csúcsát, a Dhaulagiri-t. Nem kis meglepetésre az amúgy civilben építészmérnökként dolgozó Csaba a júniusi sikeres expedíciója után olyan jó erőnlétben érezte magát, hogy pár hónap elteltével ismét visszatért a Himalájába. A nyár elején egy hóvihar ideje alatt, mászta meg a 8080 méter magas Hidden Peak csúcsot. Az volt Csaba negyedik nyolcezres sikere, korábban a Gasherbrum II (8035 m), a Broad Peak (8051 m) és a Manaszlu (8163 m) csúcsait hódította meg. Ezekkel a sikerekkel az oxigénpalack nélkül mászók közt jelenleg ő és Klein Dávid a legtöbb nyolcezres csúccsal rendelkező, élő magyar hegymászó.


fotó: facebook

Júniusban bár kockázatos volt, de a hóvihar kegyes volt Csabához, aki felért a csúcsra. Most viszont a kegyetlen időjárási körülmények kétszer is meghátrálásra kényszerítették a Kalifa Alpin Csapat hegymászóját attól, hogy kitűzze a Nagyvárad feliratos magyar nemzeti lobogót a csúcson.


Varga Csaba a Broad Peak 8051 méteres csúcsán 2014-ben  fotó:facebook


Az első csúcstámadási kísérlet egy héttel ezelőtt történt, Csaba éjfél körül megindult a csúcs felé a hármas táborból, de a hóviharban az előző csapat nyomait is alig-alig találta meg a friss hótömeg alatt és vészjóslóan lassan haladt felfelé. Végül kénytelen volt követni angol mászó társa példáját, aki már korábban feladta, és 7500 méterről visszatért az alaptáborba. Az extrém hómennyiség az ereszkedést is jelentősen megnehezítette. Szerencsére Csabának maradtak még tartalékai, így második akklimatizációs körként fogta fel a visszatérést, és nem adta fel. Egészen a mai napig.
Az elmúlt napok folyamatos havazásainak köszönhetően az előző csúcstámadás nyomai teljesen eltűntek, így újra kimerítő nyomtaposással kellett utat törni a felsőbb táborok felé. Csaba tegnap magyar idő szerint a kora délutáni órákban jelentkezett be műholdas telefonon a 7254 méteren kialakított hármas táborból. Erősnek érezte magát, de azt mondta kemény menet van mögötte, kimerítő nyomtaposás árán küzdötte fel magát a kettes táborból. Két, szintén "tiszta módszerekkel" mászó társával mégis úgy döntöttek, hogy csupán néhány óra pihenőt engedélyeznek maguknak és elindulnak a csúcs felé. A Dhaulagiri viszont idén a legjobb hegymászóknak is feladta a leckét sőt, most szó szerint kimutatta a foga fehérjét. Sajnos a viharossá fokozódó időjárás miatt bár Csabát a szíve hajtotta a csúcs felé és mindent megtett a sikerért, nem lépte át azt a bizonyos "vörös vonalat".
A reggel műholdas telefonon jelentkezett a kettes táborból (kb. 6600 m), és közölte a Kalifa Alpin Csapattal, hogy a kényszerű visszafordulás mellett döntöttek a mászók. „Sajnos senki nem indult tovább az erős szél és a folyamatos hóesés miatt. Eredetileg nyolcan indultunk volna, de csak Ali Sadpara és én álltunk készen. Végül azonban mindenki a levonulás mellett döntött, ilyen időben egyedül életveszélyes lenne felmenni. Nagyon sajnálom.”Csaba röviddel ezelőtt küldött koordinátái szerint leért az alaptáborba, így biztonságban pihenheti ki az elmúlt, igencsak küzdelmes napok fáradalmait.


fotó: facebook

A Dhaulagiri a hetedik legmagasabb hegy a világon, amely Nepál középső, északi részén fekszik a Dhaulagiri Himalája körzetben. Nevének jelentése “Fehér Hegy”. Magyar részről eddig egyedül Erőss Zsoltnak sikerült megmásznia 2006-ban. Az egykor Hópárducként is ismert hegymászó akkor így nyilatkozott a sikeres expedíció után: „A Dhaulagiri nagyon nehezen megmászható, meredek hegy, rendkívül szeszélyes időjárási viszonyokkal. Elég sok mély havas szakasz található a hegyen, ami rendkívül megnehezíti az előrejutást, a tetején pedig egy hosszú éles hegygerinc található, ami csak szélmentes időben járható. Ez viszont itt viszonylag ritka, nem véletlenül nevezik a Dhaulagirit a „Viharok hegyének”. A gerincen olyan hóátfúvások alakulhatnak ki, amiket nem lehet átlátni.”


A Dhaulagiri   fotó facebook

Erőss Zsolt volt Varga Csaba példaképe, aki gyerekkora óta inspirálta őt. Csaba négy meghódított nyolcezrese mellett ez volt a harmadik sikertelen expedíciója. Először 2015-ben kényszerült térdre, akkor Suhajda Szilárddal együtt próbálták elérni a K2 8611 méteres csúcsát.


Vaega Csaba és Suhajda Szilárd az alaptáborban  fotó: facebook

Azt követte a sikeres Manaszlu expedíció 2017-ben, majd tavaly a világ harmadik legmagasabb csúcsa a 8586 méteres Kancsendzönga (másnéven K3) csúcstámadása zárult eredménytelenül. Az expedíció maga mégis megérte a fáradtságot, hiszen Sarhan Omarral, az expedíció névadó szponzorával közösen a Kancsendzönga alaptáborában felállították a hegyet 2013-ban első magyarként megmászó Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászók emléktábláját, akik ereszkedés közben életüket vesztették a hegyen. A magyar hegymászók kimerültséggel küzdöttek, a lefelé vezető úton elszakadtak egymástól és nem érték el a legmagasabban fekvő 7600 méteres fekvő alaptábort. A hegyen közben lavina zúdult alá, amely elsodorta a kettes tábort. A magyar hegymászók segítségére küldött serpák nem találták őket sem a 7600 méteren lévő négyes táborban, sem a környékén. Csaba és Omar méltó sírhelyet és emléket állított a két hegymászólegendának.


Fotó: Facebook

A Csák Attila szobrászművész által készített emléktábla „különlegessége, hogy a művész az elhunyt hegymászókat ábrázoló bronz képmásokat magyar mészkőtáblára applikálta, amely ettől a naptól kezdve a Himalája egy piciny, de számunkra annál jelentősebb részét képezi” – volt olvasható az expedíció közleményében.


fotó: facebook

Végül még várat magára Varga Csaba nagyváradi hegymászónk ötödik nyolcezres sikere, de nagyon reméljük, hogy nemsokára ismét csúcsra ér.

A rovat legfrissebb hírei