Az élet nehéz, de a foci örök

Továbbra is zajlik az orosz-ukrán háború a szomszédunkban, ahol nemcsak a háború okozta szörnyűségek miatt szorulhat össze a gyomrunk nap mint nap a hírek hallatán, hanem a kárpátaljai testvéreink, és népünk sorsa miatt is.

Több alkalommal írtunk már oldalunkon a Szernyei Focisuliról, melynek ifjú növendékei az elmúlt fél évben nemcsak test a test ellen a pályán tapasztalhatták meg a „férfias” küzdelmet a sport által, hanem naponta szembe kell nézniük tudatosan, vagy tudatlanul, de mindenképp ártatlanul az élet igazi nehézségeivel és családjaik, szeretteik, kárpátaljai népünk küzdelmével, mely most sajnos épp a 90. percben történik, és ki tudja, lesz-e hosszabbítás.

Tar Endre edzőt kérdeztük a jelenlegi helyzetről, versenyekről, edzésekről, és az ifiak mindennapi életéről:

„Kárpátalján nem sok minden változott a Nagyváradi utazásunk óta (június végén közös, határon túli összefogással Nagyváradra látogattak a szernyeiek a III. Aranycsapat tornára – szerk.) A háború abban mutatkozik meg a legjobban, hogy egyre többen költöznek át Magyarországra. Ki ideiglenesen, ki végleg tervezi.

Nagyon megfogyatkoztunk. A négy korosztályból összevonással már csak három maradt. Segíteni, nem segít azóta se senki, habár már a helyi közigazgatás biztosítja a versenyekre a gyerekek utaztatását. Ez is nagy segítség és hálásak vagyunk érte.

Napi szinten tartunk edzéseket, és néhanapján még versenyekre, tornákra is eljutunk, de egyre kevesebb alkalommal szerveznek manapság. A háborúhoz alkalmazkodik mindenki, napi szinten van légiriadó, a legutóbbi Munkácsi tornán kétszer kellett felbeszakítani a meccseket légiriadó miatt, és levonulni az óvóhelyre.

Mint mondtasm, kétszer voltunk az elmúlt hónapokban tornán Munkácson, ahonnan mindkétszer éremmel tértünk haza, egyszer Nagyváradon, és egy tornán szerepeltünk Beregszászban, ahol nyolc csapat közt a harmadik hely jutott nekünk.

Öröm az ürömben, hogy ahogy azt eddig is sejtettük, szakmailag jó úton haladunk, hiszen a nyár folyamán beértek eddigi munkánk első gyümölcsei is. A 2013-as korosztályunk tehetséges játékosát, Szmozsanicja Marcellt leigazolta a Kisvárdai Labdarúgó Akadémia utánpótlás csapata, majd a 2008-as korosztályunktól Nagy Máté és Szalontai Dominik került el a tarpai Sándor István Labdarúgó Akadémia utánpótlás csapatához.

Mindhárman nagyon tehetségesek. Ők jó helyre kerültek, óriási lehetőség ez számukra. Remélni tudjuk, hogy ez a két Akadémia előbb utóbb segít minket valamivel. Van még néhány ügyes gyerek, szeretném ha ők is szintet tudnának lépni a jövőben, hogy ebből is látszodjon, jó munka folyik ebben a kis faluban.

Egyenlőre csak remélni tudjuk, hogy a tél méghozza a békét. Valahogy ebben sokan bíznak mifelénk. A gyerekek hozzáállását csak dicsérni tudom, hiszen nekik a legnehezebb. Többségüknek hiányzik az apja. Mi folyamatosan azon fáradozunk, hogy ne erre és a háborúra gondoljanak. Ezért kell a sport.

Nagyon nehéz ilyen első körülmények között a munka, de csinálni kell, márcsak a gyerekek miatt is. Plusz ez az életünk, csak ez tartja bennünk a lelket, hiszen ez által van egy kis sikerélménye a gyerekeknek is. Az élet nehéz, de a foci örök!”